szerző:
Ballai Vince
Tetszett a cikk?

Nagy a nyüzsgés Bodrogkeresztúron ilyenkor áprilisban, Reb Sájele csodarabbi halálának évfordulóján, amikor ezrével érkeznek a jószerencsét és egészséget remélő zarándokok. A polgármester aggódik a járványhelyzet és a nagy tömeg miatt, de a vendégek nem zavartatják magukat, mert vallási rendezvényekre nem vonatkozik a járványügyi tiltás, és jóformán mindenki be van oltva.

Koronavírus – a második év
Több mint egy év telt el azóta, hogy a kínai hatóságok egy új, sebesen terjedő vírus felbukkanását jelentették a WHO-nak. Aligha akad azóta olyan ember a világon, aki ne hallotta volna a Covid–19 kifejezést, és mind többen gyászolnak rokont vagy barátot, akivel az új betegség végzett, miközben egzisztenciák dőltek romba hetek alatt, és a teljes életünket átírta a járvány. Mostanra elkészültek az oltások is, ami viszont nemcsak reményt, de ismét rengeteg kérdést is felvet, miközben a vírust nem hogy megállítani nem sikerült, de újabb mutációja is fenyeget. E harc a részleteit találja meg cikksorozatunkban.
Friss cikkek a témában

Szerencsét, üzleti sikereket és gyógyulást hoz annak, aki imádkozik a rabbi sírjánál – mondja Israel, aki cigizni jött ki a Bodrogkeresztúr fölötti Dereszla-dombon húzódó betonútra. Az apja révén magyarországi – meg is villantja magyar útlevelét –, anyja révén pedig romániai származású haszid antikvitás-kereskedő saját bevallása szerint 15 éve jár ide, a domb oldalában meghúzódó régi zsidó temetőbe, ahol a 19-20. század fordulójának legendás csodarabbija, a hazai haszid közösség egyik legnagyobb vezetőjének tartott Reb Steiner Sájele sírja található. Ezrével érkeznek ilyenkor április környékén a közösség tagjai a világ távoli tájairól a Bodrog egyik festői kanyarulatánál fekvő kis faluba. Találkoztunk New Yorkból és Jeruzsálemből érkezőkkel, sokan magyar, lengyel román, litván, szlovéniai felmenőket emlegetnek közülük.

©

A temető bejáratánál barátságos, de határozott – akin nincs maszk rászólnak, hogy húzzon fel – biztonsági őrök felügyelete alatt folyamatosan térülnek-fordulnak a minibuszok hozzák-viszik a zarándokokat, akik egy nagy rendezvénysátoron keresztül közelítik meg a sír fölé emelt kis épületet.

A tömeges zarándoklat, amit hosszú évek óta megrendeznek itt, azonban felbolygatta a kedélyeket a járványhelyzetben. Rozgonyi István polgármester például ideges. “A magyar törvényeket be kell tartani, és itt nincsenek betartva, káosz van” – mondta a hvg.hu-nak. A rendezvény egyébként nem sértett szabályokat, hiszen a vonatkozó kormányrendelet csak kéri a vallási közösségeket a szabályokhoz való igazodásra, többek között ezért is vehetett részt Orbán Viktor miniszterelnök is az év elején egy 200 fős temetésen a közeli Miskolcon.

A polgármester információi szerint 2000-2500 ember érkezhetett a faluba az évfordulóra (jórcájt), aminek csütörtökön volt a fordulónapja, utána már hazaindulnak a zarándokok. Utóbbiak közül volt, aki szerint többen is csak egy napra jöttek, egy közös imára, volt, aki nem is helyben szállt meg, hanem Budapesten.

©

Oberlander Báruch rabbi, a Budapesti Ortodox Rabbinátus vezetője szerint legfeljebb 2500 ember érkezett az évfordulóra a három nap alatt. A rabbi erről a Neokohn zsidó portálnak nyilatkozott. Azt is mondta, hogy az érkezők zöme már vagy túlesett a betegségen vagy be van oltva, és jelezte, hogy mindenki jogszerűen tartózkodott az országban.

A zarándoklat tavaly is téma volt, amikor a polgármester – élve a járványügyi vészhelyzet adta jogi lehetőséggel –, saját hatáskörben lezáratta a falut. Idén ezt nem tudta megtenni. Annyit tehetett – mint a hvg.hu-nak elmondta –, hogy az eseményt szervező két alapítvány jelzését követően értesítette a hatóságokat a várható tömegről.

Szavaiból ugyanakkor kitűnt, hogy a zarándoklat szervezőitől több együttműködést várna el, és nem csak ezeken a jeles napokon, és az azt követő rendrakáskor, de a településen tulajdonukban álló többtucatnyi ingatlannal kapcsolatos terveik ügyében is. A polgármester és a zarándoklatot szervező egyik alapítvány közötti feszültséget jelzi, hogy a polgármester – mint a hvg.hu-nak elmondta – csütörtök este feljelentést tett a rendőrségen, miután elmondása szerint az egyik zarándok félreérthetetlen mozdulatokkal életveszélyesen megfenyegette az utcán. A rendőrök - mint a hvg.hu megtudta a megyei kapitányságtól -, zaklatás vétség gyanúja miatt, feljelentés-kiegészítés keretében vizsgálják az eset körülményekeit.

©

A rendőri jelenlét mindenesetre jól érzékelhető: a zarándokokat szállító kisbuszok között folyamatosan mozognak a rendőrautók, a járőrök együtt állnak sorba a kisbolt előtt a hosszú fekete kabátos, sokszor impozáns szőrmekalapot viselő zarándokokkal. A faluba a 37-es út felől a vasúti átjárón át érkezőket is ellenőrzik, tanúi voltunk, amikor leintettek egy autót, amiben jellegzetes haszid öltözéket viselő emberek ültek. A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Rendőrfőkapitányság a hvg.hu kérdésére csütörtökön este jelezte, hogy a rendőrség 51 esetben intézkedett járványügiy szabályok megértése miatt.

A falu egyes részei felbolydult méhkasnak tűnnek: mindenki folyamatosan mozgásban van, és bár az utcákon nem verődik össze nagy tömeg, tényleg sok ember jön-megy. Az is látszik, hogy a szervezők készültek óvintézkedésekkel. A vasútállomásnál Covid-teszt feliratú lakókocsi áll, a Kossuth Lajos utcán található rabbiház homlokzatán pedig információs tábla jelzi, hogy mindenki viseljen maszkot és tartson távolságot. Információink szerint az érkezőktől megkövetelik az oltási igazolást vagy a negatív vírustesztet.

Az épületbe a szomszédos portákra beparkoló buszokból és autókból – magyar, osztrák, lengyel és román rendszámúak is vannak köztük – többnyire kisebb csoportokban, de folyamatosan érkeznek a vendégek. Hogy odabent mi történik, és hányan gyűlnek össze, az kívülről nem látszik: a kapuk elé hevenyészett paravánt húztak, hogy kizárják a kíváncsi tekinteteket.

©

A zarándokok másik gyülekezőhelye a falu délnyugati részében van, ahol egy másik épület felé tartanak sokan, néhány fiatal vállára vetett gitárral sétál, az épület előtti szűk utcában családok ácsorognak, és a közeli kis utcákban sok tucat autó parkol. Itt is van egy Covid-teszt feliratú lakókocsi.

A zarándokok többsége barátságos, főleg a fiatalokon látszik, hogy felszabadult, emelkedett hangulatban vannak, bár szót érteni csak kevéssel lehet, mert magyarul nem igazán beszélnek, sokan az angolt is törik, vagy elhárítják a kérdéseinket. Magabiztosak a járvánnyal kapcsolatban is. Izraelben már nem kötelező a maszk – mondta egy Mr. Davidként bemutatkozó fiatalabb férfi, aki idősebb társával együtt ül egy autóban a Dereszla-domb tetején, kissé távolabb a temetőtől. Mindketten a telefonjukat nyomkodják, az idősebb férfi – Mr. Spitzer – azt mondta, üzletember, és szintén évek óta visszajár a zarándoklatra, majd azt magyarázzák tört angolsággal de lelkesen, hogy Izraelben már mindenki be van oltva.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!