Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Másnap a férfi másik autójának is nekiesett az exfeleség.
Rongálás bűntett gyanúja miatt folytat eljárást az Esztergomi Rendőrkapitányság egy 43 éves nő ellen.
A police.hu-n megjelent hír szerint M. Mária kedden a kertjében található kerti törpével betörte a volt férjének a furgonján a szélvédőt, adott a visszapillantó tükörnek is, majd egy késsel összekarcolta az ajtaját és több elemét is. Másnap a férfi másik autóját is megrongálta.
A nőt pénteken hallgatta ki a rendőrség, beismerte a tettét.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.