Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Elege lett a központosítás okozta problémákból Budaörsnek. A képviselőtestület úgy döntött, kilép a város az érdi hulladékgazdálkodási társulásból, a polgármester szerint a főváros cége lehet majd az új szolgáltatójuk.
Budaörs képviselő-testülete úgy döntött, hogy év végével kilép az érdi hulladékgazdálkodási társulásból – számol be az RTL Híradó. A városnak fél éve van új szolgáltatót találni. Wittinghoff Tamás polgármester szerint ez vélhetően a főváros hulladékkezelő cége lehet.
A városban az elmúlt években többször volt probléma a szemétszállítással. Wittinghoff már 2019-ben arról nyilatkozott, hogy az állami kukaholding nem fizet a helyi közszolgáltatónak, aminek így akár a kukásautók tankolására sincsen pénze. A Híradónak is arról beszélt a polgármester, hogy a problémát a szemétszállításban „rezsicsökkentés” és a központosítás okozza.
A Fővárosi Önkormányzat későbbre ígért tájékoztatást a témában, a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt., vagyis a kukaholding pedig nem válaszolt a Híradó megkeresésére.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.