Február elsejétől Trócsányi László jogászprofesszor, volt igazságügyi miniszter a Károli Gáspár Református Egyetem rektora – közölte a Magyarországi Református Egyház Kommunikációs Szolgálata hétfőn. A tájékoztatás szerint Trócsányi László hétfőn vette át rektori kinevezését Áder János köztársasági elnöktől a Sándor-palotában. Megbízatása 2027. január 31-ig szól.
A Károli Gáspár Református Egyetem szenátusa január 5-én közölte, hogy a Magyarországi Református Egyház zsinata és annak lelkészi elnöke, Balog Zoltán javaslatára kezdeményezik Trócsányi László rektori kinevezését a köztársasági elnöknél. Az, hogy Trócsányiból nem lesz köztársasági elnök, 2021 decemberében derült ki.
Trócsányi László 2014 és 2019 között volt Magyarország igazságügyi minisztere, 2019 óta fideszes európai parlamenti képviselő.
Trócsányi László a Reformátusok Lapjának úgy nyilatkozott: "az egyház mint az ige letéteményese, az isteni szóra tanít. De tanít az egyetem is: emberi szóra, tudományra, diszciplínára. Egy egyházi egyetem esetében tehát kettős kötődésről beszélhetünk. Figyelembe kell vennie, honnan származik, kinek a nevét viseli, másrészt az egyetem universitas is, amely az egyetemességet és a nyitottságot jelképezi".
"A Károli Gáspár Református Egyetemnek mint kiemelt felsőoktatási intézménynek nagy a felelőssége: keresztyén szellemiségét és az universitas együttesét kell felmutatnia, képviselnie és tanítania" – idézték Trócsányi Lászlót a közleményben.