Háború Ukrajnában
Több mint három éve tart már az orosz-ukrán háború. A frontvonalak mára lényegében befagytak, a konfliktus mégis eszkalálódni látszik, ahogy a háborús felek igyekszenek minél több szövetségest és fegyvert szerezni, illetve több országot bevonni a konfliktusba. De vajon mi lesz döntő: a fegyverszállítmányok, a szankciók, vagy esetleg a béketárgyalások? Meddig tartanak ki az ukránok és meddig tűri az orosz társadalom a veszteségeket? Cikksorozatunkban ezekre a kérdésekre is igyekszünk válaszolni.
„Az iskolánkban sem tegnap, sem ma nem volt tanítás. Tegnapelőtt a tanár mondta, hogy ma nem tanít, menjünk haza, bújjunk el, vagy ami még jobb, jöjjünk Magyarországra” – mondta a hvg.hu-nak a beregsurányi határátkelőnél egy 16 éves fiú. Mint mondta, azért döntött a Magyarországra menekülés mellett, mert nem akar katona lenni.
Nincs egyedül: a beregsurányi határon átkelő emberek közül a legtöbben fiatal fiúk vagy középkorú férfiak. Mindannyian a katonaság réme elől menekülnek, hiszen az ukrán törvények értelmében 16 és 60 év között bárkit, bármikor besorozhatnak harcolni a folyamatosan előre nyomuló orosz haderő ellen.
Az ukrán határon nagy a sor: mind a záhonyi, mind a beregsurányi, mind pedig a tiszabecsi határon órákat kell arra várni, ha az ember át szeretne lépni Magyarországra. Ennek ellenére folyamatosan érkeznek, a lapunk által megkérdezettek közül többen azért, mert reálisnak tartják, hogy a harcok elérhetik Kárpátalját is.
A beregsurányi Határ bisztrónál érkezésünkkor már közel ötven ember ácsorgott, beszélgetett, iszogatott, amikor egy nagy fekete furgon fordult be a bisztró elé. „Pest felé még van két helyem!” – szólt ki belőle egy középkorú, szemüveges nő. Ő sincs egyedül: egy fiú néhány perccel később – valószínűleg fotós kollégám és magam méretes hátizsákját látva hihette, hogy a határon túlról jöttünk – Nyíregyházára vitt volna minket. Mint mondta, nem pénzért. Szerinte egyszerűen csak embertelen dolog, ami Ukrajnával éppen történik.
A menekülők közül a legtöbben a rokonaikhoz jönnek. Egy nő arról számolt be, hogy órák óta várja a határon fagyoskodva Beregszászról érkező édesanyját, aki a kocsisorban araszol a számára biztonságot nyújtó Mátészalka felé. A legtöbben a dermesztő hideg ellenére gyalog jönnek át Magyarországra. „Van autónk, de inkább nem szeretnék kockáztatni. Most minden perc számít” – mondta egy férfi, aki két kisgyermekével – és óriási sporttáskákkal – kelt át a határon.
Van, akinek azonban Mátészalka vagy Magyarország sem jelent teljes biztonságot: fotós kollégám még egy kockát nem lőtt el, amikor már megkérték, hogy legyen szíves, a férfiakról ne készítsen képet. Az ok igen egyszerű: a Magyarországra érkező férfiak egy része tart attól, hogy ha az ukrán hatóságok a magyar újságok hasábjain találkoznak arcukkal, azonosítják őket, és otthon maradt családjuknak okoznak bajt később.
„Hogy mit fogok csinálni? Uram! Halvány fogalmam sincs! De még mindig jobb, mint a seregben, egy ismeretlen háborúban meghalni!” – mondta egy fiatal férfi, miközben a határtól gyalogolt a büféig. Ő az ismeretlenbe ugrik, és nincs egyedül: többen arról számoltak be, hogy bármit szívesebben csinálnának, mint hogy harcoljanak.
„Az oroszok ellen úgysincs esélyünk” – mondta egy ukrán gimnazista – „lassan Kijevbe érnek, nekem pedig nincs kedvem megvárni, hogy elkapjanak” – tette hozzá. Mint mondta, ő is tart attól, hogy be kell vonulnia az ukrán hadseregbe, ezért döntött amellett, hogy munkácsi otthonából taxival eljön a határig, azon pedig – a tüzetes ellenőrzés után – gyalog átjön. Hogy mit fog csinálni Magyarországon? Egyelőre nem tudta megmondani.
Munkácsról egy másik fiú rémtörténetbe illőt mesélt: mint mondta, előfordult olyan is, hogy az iskolapadból vitték el a hadköteles fiúkat katonának. Azonban ő ezt a saját szemével nem látta – mint mondta, pont ez elől menekült el Ukrajnából. Akad olyan, aki mindennek ellenére visszamenne: „megvárjuk, míg lecseng a dolog. Addig meg valahogy csak kihúzzuk itt” – mondta egy férfi, arra azonban nem tudott válaszolni, amikor rákérdeztünk, hogy meddig tervez Magyarországon maradni.
A határon pedig ugyanabban a bisztróban iszik egymás mellett a kárpátaljai magyar és az ukrán is. „Nincs nekünk egymással bajunk tulajdonképpen. Még az oroszokkal sem. Megélünk egymás mellett. A politika csinálja a bajt. Most is amiatt kell ide jönnünk” – részletezte egy gyermekével érkező férfi, aki szintén nem tudta megmondani, hogy mihez fog kezdeni Magyarországon. Egy apa, aki általános iskolás korú fiával lépett be éppen a bisztróba, már bizakodóbb volt: „Mi? Bármit dolgozunk. Tényleg bármit, csak haza ne kelljen már mennünk. Itt az egész család is, őket is hoztuk. Hallottuk, hogy Putyin szerint Ukrajna sem létezik. Mi akkor mire számíthatnánk?”.
A nyomás a határokon pedig egyre nő: az érkező autók között megjelentek kijevi rendszámúak is, a barabási határátkelő magyar őrei szerint pedig az ukrán kollégák egyre idegesebbek. A kishatár ukrán oldalán a magyar őrök szerint érthető az idegesség: több száz méteres kocsisor vár arra, hogy minél hamarabb Magyarországra jusson.
Az orosz–ukrán konfliktusról folyamatosan frissülő cikkünket ide kattintva olvashatja:
Putyin „különleges katonai művelet" végrehajtását rendelte el - percről percre az orosz-ukrán krízisről
Elfoglalni nem akarja Ukrajnát - állítja az orosz elnök.
