Panem et circenses – az első és második század fordulóján élt Juvenalisnak tulajdonítják az antik bölcsességből mára közhellyé koptatott szólást, hogy a népnek kenyeret és cirkuszt kell adni a társadalmi béke megőrzése érdekében. A római szatirikusok hagyományait követő költő ókorban tett megfigyelése a modern államokban is tovább él. És különösen jellemző a populista rezsimekre, a Fareed Zakaria által 1997-ben elnevezett és Orbán Viktor által Magyarországra nézve büszkén vállalt illiberális demokráciának pedig az egyik alapja. Addig gond egy szál sem, amíg mindkettőre van elég pénz, baj akkor lesz, ha elfogy, és a kenyérből csak a száraz héja marad, a cirkusz pedig már nem több a gondok elleplezésére tett, izzadságszagú erőlködésnél.

Erről szól Fókuszban rovatunkban a címlapsztorink, amely oszt és szoroz, s arra jut, hogy miután a kormány az áprilisi választás előtt osztott, így nem maradt semmije, mire beköszöntött a válság, amivel megtöbbszörözte a problémákat. Hogy a kenyér mennyivel drágult, arról a Gazdaság rovatunkban olvashatnak. Juvenalis idejére a cirkuszt Rómában már átszőtte a politikai hátsó szándékot képviselő propaganda, és az Orbán-rezsim is igyekszik az arénába vetni megsemmisítésre szánt embereket, akiket a rendszert tollal védő pretoriánusok karaktergyilkossággal sebeznek meg, s küldenek a vért szomjazók elé. Ilyen a gyurcsányista zsúrfiúnak beállított Mártha Imre, a Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. vezérigazgatója, aki interjújában elmagyarázza, hogy most úgy érezhetjük magunkat, mint aki a Trainspottingban lejön a szerről: a rezsicsökkentés volt a drog, a kormány a most a kezeit mosó díler, a beköszöntő energiajózanság pedig bénítóan fájdalmas.

„Pecunia non olet”, avagy a pénznek nincs szaga, ezt a szólást a Juvenalis fiatalkorában uralkodott Vespasianus császárnak tulajdonítják. Valami mégis bűzlik azon agrárüzlet körül, amelyet a Gazdaság rovat cikke tár fel, és részletezi, hogyan lett érdekes módon tulajdonostársa egy korábbi földügyi helyettes államtitkár annak az üzletembernek, aki a vád szerint megvesztegette őt egy 830 millió forintos állami támogatás reményében – majd idén tavasszal ennek az ötszörösét kapta. A pénz volt a kulcsa annak is, hogy Mártha Imre és Karácsony Gergely budapesti főpolgármester – a cirkusz érdekében az arénába hurcolt másik ellenzéki politikus – leszerelte a szemétszállítók sztrájkját. A Magyarország rovat cikke azt kutatja, miért sikeresebb a bérkövetelésben a vasutas, a rendőr vagy a kukás, mint a tanár. A kulcs, hogy a pedagógusokat a csak a fegyelmezést ismerő Pintér Sándor belügyminiszter ellenőrzése alá helyezték, és korlátozták a sztrájkjogukat. Pedig – mint a Ténytár adataiból kiderül – az oktatásban elért siker kulcsa az a pedagógus, akiben megbíznak, s akit megfizetnek. Ebből a szempontból az OECD által Magyarországról kiállított bizonyítvány tele van szekundával.

„Cui bono”, avagy kinek használ, ezt a latin mondást Cicero hagyományozta ránk, s a lényege azt kutatni, kinek jó, ami megtörtént. Ezt a kérdést teszi fel a Gazdaság rovatban a Kaiser Ferenc biztonságpolitikai szakértővel készült interjú az Északi Áramlat csővezetéken ütött lyukkal kapcsolatban, de nyomokat keres a Világ rovatban olvasható cikk is arról, hogy ki robbanthatta fel a kercsi hidat. Ha válaszokat nem is, de a Rémtörténetek című új könyvéről is beszélő Nádas Pétertől a Szellem rovat hasábjain Sulpicius Severus ókeresztény írótól kapunk idézetet, és számtalan megfontolandó gondolatot, ami segít magunk és a világ megértésében. De példákkal is arra, hogy a saját nyelvünkön beszélve miként nem értjük meg egymást.

NAGY GÁBOR

vezető szerkesztő