szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A Sándor-palota egyelőre nem reagált az ügyben, de már közvélemény-kutatók monitorozzák, hogy le akarják-e mondatni az emberek a köztársasági elnököt a pedofil ügyben adott kegyelme után.

Novák Katalin kegyelmi botránya
Még a kormánypártok soraiban is komoly felzúdulást keltett, hogy Novák Katalin köztársasági elnök megkegyelmezett a bicskei gyermekotthonban történt pedofil ügy egyik érintettjének, K. Endrének. A botrányba Novák Katalin, valamint Varga Judit igazságügyi miniszter is belebukott. Az ügy legfrissebb fejleményeit cikksorozatunkban követhetik.
Friss cikkek a témában

Furcsa helyzetet teremtett az, hogy Orbán Viktor csütörtök délután bejelentette, hogy alkotmánymódosítást kezdeményezett, amelynek az a célja, hogy kiskorú gyerekek sérelmére elkövetett bűncselkemény esetén az elkövető semmilyen esetben se kaphasson kegyelmet.

A botrány központjában ugyanis az a Novák Katalin áll, akinek köztársasági elnökként alá kell írnia azt az alkotmánymódosítást, amely tulajdonképpen az ő korábban megadott kegyelmét is rossz döntésként tünteti fel.

Mivel a köztársasági elnök elméletben független a kormánytól, Novák Katalin hivatalosan továbbküldheti a jogszabályt az alkotmánybíróságnak – ahogy korábban megtette azt például Lázár János építési törvénye esetében is.

Már csak azért is érdekes, hogy mit reagál Novák Orbán alkotmánymódosító javaslatára, mert csütörtökön már közvélemény kutatókkal monitorozták azt, hogy az emberek le akarják-e mondatni őt a köztársasági elnöki pozícióból:

Közvélemény-kutatók monitorozzák, hogy Novák Katalinnak le kellene-e mondania

Mennyit ártott Novák Katalin és Varga Judit népszerűségének a pedofilügyben adott kegyelem? - tudakolja egy intézet.

A miniszterelnök azután tett bejelentést, hogy múlt pénteken kiderült: Novák Katalin köztársasági elnök kegyelmet adott a bicskei gyermekotthon igazgató-helyettesének, akit kényszerítés kísérlete miatt ítéltek el abban az ügyben, ahol az igazgatót a gyerekek ellen elkövetett szexuális zaklatás miatt ítéltek el.

K. Endre igazgatóhelyettes tisztában volt azzal, hogy az igazgató több gyereket is molesztált a bicskei gyermekotthonban, ám K. Endre az egyik érintett nevében hamis vallomást írt arról, hogy az csak kitalálta a történteket, majd arra akarta kényszeríteni, hogy ezt írja alá, vagyis, vonja vissza korábbi terhelő vallomását.

Az üggyel kapcsolatban a hvg.hu megkeresésére annyit közölt a Sándor-palota, hogy “Novák Katalin elnöksége alatt pedofiloknak nincs és nem is lesz kegyelem. A pedofíliával szemben nincs mentség. Akit pedofília miatt ítéltek el, eddig sem kapott és ezután sem kap elnöki kegyelmet.”

Az arra vonatkozó kérdésekre, hogy mivel indokolta az államfő a döntést, annyit írtak, konkrét kegyelmi ügyekben a harminchárom éves hagyományoknak és a jogszabályoknak megfelelően nem tudnak részletes tájékoztatást adni. Amikor egy diplomáciai eseményen az ATV kérdezte az ügyről a köztársasági elnököt, Novák arról beszélt, hogy van egy jogszabályi rendelkezés, amely szerint az elnöki kegyelmi döntések indokolása nem nyilvános, ennek megfelelően természetes az, hogy miközben minden kegyelmi döntés felvet kérdéseket, adott esetben ezek megválaszolatlanok maradnak.

Ez utóbbi érvelését jogászok cáfolták, szerintük semmi sem tiltja Novák Katalin köztársasági elnöknek, hogy nyilvánosan megindokolja a kegyelmi döntését.

Orbán bejelentése után megkérdeztük a Sándor-palotát Novák Katalin mit szól az alkotmánymódosításhoz, tudott-e előre Orbán bejelentéséről, felelősnek érzi-e magát z ügyben, és mindezek után lemond-e. Ha válaszolnak, a cikket frissítjük.

Orbán Viktor alkotmánymódosítást nyújtott be, pedofil bűncselekmény esetén nincs kegyelem

Pedofil elkövetők számára nincs kegyelem - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Facebookon, mielőtt bejelentette volna az alkotmánymódosítást.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!