Nem árulja el a TEK, mennyibe került Orbánék védelme Indiában
A válasz szerintük veszélyezteti Magyarország bűnüldözési és bűnmegelőzési érdekeit.
hvg.hu
Közérdekű adatigényléssel fordult a Népszavaa Terrorelhárítási Központhoz (TEK), hogy megtudja, mennyibe került Orbán Viktor miniszterelnök személyi biztosítása a januári indiai útja alatt.
A lap most azt írja, hogy a szervezet jogi és adminisztratív részlegének igazgatója először 15 nappal meghosszabbította az adatigénylés teljesítésének határidejét, végül teljes egészében visszautasította azt. Arra hivatkozott, hogy
a közérdekű nyilvános adat veszélyezteti Magyarország bűnüldözési és bűnmegelőzési érdekeit.
A vonatkozó rendelkezések szerint az ilyen adatigény teljesítését addig kell megtagadni, amíg az érdek fennáll, de legfeljebb az adat keletkezésétől számított harminc évig.
Orbán Viktor a felesége, Lévai Anikó és két lányuk társaságában látogatott Indiába, ahol két hetet töltött. A helyi sajtó szerint Orbánék ötfős kísérlettel érkeztek Kerala államba, amelynek tagja volt Krishna Kumarájurvédikus gyógyító, Gattyán György üzlettársa.
Orbán Viktor bejelentése alapján 3 százalékos kamatozás mellett kaphatnak lakáscélú jelzáloghitelt azok, akik első ingatlanjukat vásárolnák meg. De mennyit nyerhetnek az érintettek az új kölcsön indulásával? Hogyan hathat az új támogatás a lakáspiacra? Milyen feltételei lehetnek? A Bankmonitor szakértői elemezték a bejelentést.