Gulyásék nem aggódnak a Fidesz támogatottsága miatt, nem halasztják el a választást – élőben a kormányinfó
Gulyás Gergely és Vitályos Eszter válaszol az újságírók kérdéseire.
Zelenszkij barátjaként és Brüsszel katonájaként ábrázolják Magyar Pétert a félperces szösszenetben.
„Az internetes népművészet újabb remeke. Biztosan olcsóbb annál, mint amit Magyar Péter produkált, és tartalmában legalább igaz” – írta Facebook-oldalán Lázár János építészeti és közlekedési miniszter a Tisza Párt új videójával kapcsolatban.
A bejegyzéshez csatolt egy feltehetően mesterséges intelligencia által alkotott 30 másodperces dalt is, amelyben Magyar Pétert Volodimir Zelenszkij barátjaként, Brüsszel katonájaként ábrázolják. A refrénje pedig a következő: „Támad a cica. Támadjon.”
A miniszter ezzel reagált arra, hogy a Tisza Párt a napokban mutatta be „Kell egy jobb ország” című számát, amelyben Nagy Ervin énekel, és klip végén a Lánchíd oroszlánja is üvölt egyet.
A felvétel a párt tájékoztatása szerint több száz önkéntes bevonásával készült, a dalszerzésben részt vettek Tisza-sziget tagok is. A dalt Nagy Ervin mellett egy erre az alkalomra alakult kórus énekli, a klipet Radnai Márk, a Tisza Párt alelnöke rendezte.
A szerzeményt ugyanakkor sokan amiatt bírálták, mert kísértetiesen hasonlít a Kent nevű svéd rockzenekar Då Som Nu För Alltid című dalához. Ezzel kapcsolatban azt közölte a Tisza Párt a Gulyáságyú Médiával, hogy
Az alkotók mindig is inspirálódtak egymás munkáiból – ez nem másolás, hanem az alkotói folyamat része.
A párt szerint „egy erősebb, mélyebb vagy egyedibb mű létrehozása egy meglévő alkotás hatására nemhogy probléma, hanem maga a művészet fejlődésének egyik alapja”. A Tisza Párt hozzátette, hogy meglátásuk szerint „az inspiráció nem elvesz, hanem hozzáad: új nézőpontokat, érzéseket és gondolatokat visz tovább”.
Gulyás Gergely és Vitályos Eszter válaszol az újságírók kérdéseire.
Több mint egy évig tartott a tárgyalás, az ítélet nem jogerős.
A kiskereskedelmi különadó ügye halad a bíróság felé.
A HVG által megkérdezett infektológus szerint nem kell rettegni.
Építő és aknamentesítő egységek érkeznek a kurszki régióba.