Áradt a felgyorsult Tisza és mindent letarolt
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
A kerti munka közben újból szó esett az emlékműről, amit az orosz-ukrán háború áldozatainak emelnének.
Sándor Fegyir, Ukrajna új budapesti nagykövete és Kovács Gergely, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt társelnöke, a XII. kerület polgármestere az Istenhegyi úton található nagykövetség kertjében együtt ültetett kányafákat és somfákat.
A párt helyi szerveztének Facebook-posztja szerint a nagykövet felajánlotta, hogy a fák gyümölcséből készült lekvárral megvendégeli Kovács Gergőt, és elmesélte, hogy a kárpátaljai szomszédját minden választás előtt megkérdezte, hogy kire fog szavazni, amire ő rendszeresen azt válaszolta, hogy nem érdekli, ő lekvárt főz.
Mint arról korábban írtunk, a Kovács Gergely által vezetett kerületben épülhet meg az orosz–ukrán háború áldozatainak első Ukrajnán kívüli emlékművet. Erről a polgármester Sándor Fegyirrel és Balog István tanácsossal egyeztetett.
Az emlékműről szóló terv közös faültetésen is szóba került, illetve az is, hogy a kerület lehetőséget biztosítana a kárpátaljai és kelet-ukrajnai gyerekeknek ingyenes nyári táborozásra.
(Nyitókép: MKKP/Facebook)
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.
Kína és Oroszország is részt venne a kidolgozásban, dobta fel az orosz külügyminiszter.
A rendőrség ugyanakkor nem akarja elárulni, hogy milyen bűncselekmény gyanújával indítottak eljárást.