Szárnyal a református egyház a botrány óta – egyre több a hittanos, a teológus. Ezt Balog Zoltán állítja, aki felüdülten tért vissza Kárpátaljáról, ahol 35 gyülekezetet látogatott meg, és – ellentétben Magyarországgal – csupa szeretet vette körül. A püspök interjúban beszélt élményeiről.
Pál apostolhoz hasonlóan ő is tövist kapott – de ez a tövis megóvta attól, hogy magáénak tulajdonítsa mindazt, ami jót kapott az életben, míg minden rosszért másokat okoljon – erről is beszélt Balog Zoltán püspök a Reformátusok Lapja legfrissebb számában.
A lap főszerkesztőjével folytatott beszélgetés apropóját az adta, hogy a kegyelmi botrány óta a nyilvánosságot feltűnően kerülő expolitikus két hónapot töltött Kárpátalján, ami elmondása szerint valóságos felüdülés volt. Merthogy a lelkészek és a hívek nem elöljáróként tekintettek rá, így „őszintébben megnyíltak”.
„A kárpátaljai szolgálatban” kegyelmet és bátorítást tapasztalt, amely gyógyító hatással volt rá mindazok után, amit az elmúlt évben Magyarországon – „a személyem körül és az egyházunkban” történtek miatt át kellett élnie.
Balog szerint a történtekkel (amit sem ő, sem az interjú készítője nem nevez meg) az Isten megállította, de abból a megrendültségből, amit ez okozott, gyümölcsök fakadtak. Maga sem akart hinni a statisztikának, hogy az idei tanévre tízezerrel több gyereket írattak be református hittanra, pedig a szülők 60 százaléka olyan, aki szerinte alig kötődik az egyházához. „Nem a botrány jutott eszükbe, hanem a remény, hogy a gyerekük itt valami jót kap” – fogalmazott a püspök. Aki szerint az elmúlt három évben háromszorosára nőtt a teológiára jelentkezett fiatalok száma, csak az idén 40 fiatal jelentkezett, hogy „lelkipásztor szeretne lenni”.
Az eredmények közé sorolta, hogy Hold utcai gyülekezetük az aprócska magból kivirágzott, lett templom, infrastruktúra (a püspökségének az ingyenes vagyonjuttatás keretében a kegyelmi botrány óta juttatott több milliárd értékű épületről, telekről szintén nem kérdezték, ő pedig nem beszélt). Büszke, hogy a temploma vasárnaponként telt házas. Két lelkész is szolgál mellette, már nem is ő a vezető lelkész.
Mint kifejtette, nagyon fontosnak tartja, hogy kapjon visszajelzéseket a hívektől. Akár ilyet is: „Elég már ebből az önmarcangolásból, püspök úr, lépjen tovább!”
Hogy ez utóbbi tényleg elhangzott-e, vagy csak szeretné, hogy elhangozzék, nem derült ki az interjúból. Ami így végződik: „Most érzem igazán, hogy emberek vesznek körül. Nem távoli szereplőként néznek rám, akit havonta vagy évente egyszer látni – leginkább valamilyen képernyőn, vagy újságoldalon bemutatva”, hanem hús-vér emberként. „Ilyenkor derül ki igazén, hogy ők is szolgálnak engem – nem csak én nekik.”
Az interjúban – furcsa mód – nem esik szó arról, hogy a Kárpátalján élő gyülekezetek hogyan élik meg a háborút. Éreznek-e olyat, hogy ellenséges közegben élnének, ahogy a kormánypropaganda sugallja? Nem gyötri-e őket, hogy a magyarság tömegesen hagyja el Ukrajnát, és emiatt lassan kiürülnek a templomok is?
Mindezekről a „világi” dolgokról csak egy kis „keretes” anyag egy mondata emlékezik meg, miszerint a püspök „tanúja volt a háború sújtotta közösségek helytállásának, szociális szolgálatának, az ökumenikus és missziós nyitottságnak”.
Leggyakrabban kiabálással, sértegetéssel, káromkodással és becsmérlő fenyegetéssel találkoznak a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet dolgozói, de előfordul, hogy a hozzátartozók vagy a betegek leköpik, megrúgják, fellökik vagy szexuálisan inzultálják őket – derül ki a dolgozókat érő erőszakról szóló kutatásból.
A rendelkezés alól csak olyan kiemelt cégek mentesülnek, mint a MÁV vagy az MVM.
Arról is beszélt, ha szemmel lehetne ölni, Brüsszelben egy sortűzzel elintézték volna.
A kormánypárt támogatottsága pedig mélyponton van.
Ha erre nincs jó válasz, a százezres menet csak színes emléknek lesz jó.
A Messinai-szoros alig pár kilométer, ennél jóval hosszabb hidat is képesek már építeni a szakemberek.
A légitársaság szerint még este tíz óra előtt újra felszállhatnak.
