Sikerült kimenteni a romok alól a 15 éves török fiút, akit a magyar mentőcsapatnak sorsára kellett hagynia
Vannak csodák és most egy ilyen csodát élünk át a török mentőcsapat tagjaival közösen – írta a Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat.
A szervezet a terepjáróját újítaná fel, most támogatói adományokat várnak.
Forráshiányra hivatkozva elutasította a Pest Vármegyei Kutató-Mentő Szolgálat terepjáró-felújítási pályázatát a Miniszterelnökség – közölte a szervezet a Facebook-oldalán.
A mentőszolgálat a Városi Civil Alap keretében pályázott 2,5 millió forint támogatásra. Bejegyzésükben azt írták: megdöbbentek a pályázat elutasításáról szóló értesítőn.
„Őszintén nem tudjuk, hogy mi a fenét kellene még tennünk azért, hogy az elvégzett munkánk jelentősége szemet szúrjon azon a szinten, ahol a döntések születnek” – fogalmaztak, megjegyezve, hogy húsz éve térítésmentesen mentenek életeket a nap 24 órájában.
A posztban közölték azt is, hogy mivel a pályázatukat elutasították, támogatók segítségét kérik a terepjárójuk felújításával kapcsolatos számlák kifizetésében.
A Pest Vármegyei Kutató-Mentő Szolgálat többek között a 2023-as törökországi földrengés utáni mentésben is részt vett.
Vannak csodák és most egy ilyen csodát élünk át a török mentőcsapat tagjaival közösen – írta a Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat.
A nyitókép forrása: Pest Vármegyei Kutató-Mentő Szolgálat – HUNGO