Ursula von der Leyen arra kéri az uniós biztosokat, hogy ne jöjjenek a budapesti Pride-ra
A bizottság elnöke attól tart, hogy ezzel csak tovább provokálnák az Orbán-kormányt.
hvg.hu
Ursula von der Leyen hivatala azt javasolta, hogy biztosai ne vegyenek részt a jövő hónapban egy budapesti Pride-felvonuláson, hogy ne „provokálják” Orbán Viktor magyar kormányát – írja az Euractiv.
A Bizottság elnökének hivatala ezt egyelőre nem erősítette meg, a portálnak viszont több forrás is erről nyilatkozott. „Ursula von der Leyen kabinetje világossá tette, hogy nem akar senkit sem látni a Pride-on. A biztosok nem akarnak belekeveredni és belső feszültségeket kelteni” – mondta az egyikük. „Az indoklás szerint nem szabad Orbán Viktort a saját területén provokálni” – tette hozzá egy másik forrás.
A források elmondása alapján Von der Leyen attól tart, hogy a biztosok megjelenését az eseményen a kormány ki tudná forgatni és újabb fegyverként használni a Brüsszel ellen vívott harcban.
A bizottság elnöke korábban X-posztban állt ki az LMBTQ-közösség mellett, a homofóbia, bifóbia és transzfóbia ellenes világnap alkalmából.
A lap megkérdezte az értesülésekkel kapcsolatban a bizottsági hivatalt. A szóvivő nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy Von der Leyen „határozottan” kiáll az „egyenlőség uniója” mellett, és hozzátette, hogy még idén LMBTQ egyenlőségi stratégiát fognak előterjeszteni. Végül hozzátette, hogy a biztosok június végi programjairól egyelőre nem tudnak biztosat mondani.
A Bizottság budapesti képviselete is arról nyilatkozott, hogy egyelőre nem tudnak hivatalos információt adni, hogy érkeznek-e biztosok júniusban az eseményre.
Az országgyűlés még márciusban fogadta el azt kormánypárti előterjesztést, ami korlátozza a gyülekezési szabadságot, ezáltal pedig lehetővé teszi a Pride betiltását is.
Mindenkinek csak egy élete van, és azt bűnössé tenni, üldözni elég nagy luxus – mondja Ritter Andrea klinikai szakpszichológus arról, ahogy most a közbeszédben patologizálják, elkülönítik a társadalomtól a melegeket, évtizedekkel korábbi szinteket idézve. Szerinte hatalmas határátlépés, hogy a politika most, a Pride betiltása kapcsán is beleszűrődik a köz értékrendjébe.
Április végén arról írtunk, hogy az Európai Bizottságnak egyébként lenne eszköze arra, hogy fellépjen a gyűlés betiltása ellen, egyelőre azonban kivár. Az Euractiv ezzel kapcsolatban meg is jegyzi, hogy márciusban, a brüsszeli Pride felvonuláson részt vett Radványi Viktória, a Budapest Pride elnöke „rendkívül aggasztónak” nevezte a Bizottság inaktivitását az ügyben.
Mázsaszám pakolta, porciózta, leltározta a drogot, miközben a megfelelő légcserélő nélküli helyiségekben marta a szemét, bőrét a sokféle vegyi anyag – így nézett ki B.I. átlagos munkanapja a magyar rendőrség központi kábítószer-raktárában.
Budapest hozzászürkült az országos átlaghoz. A legjobb teljesítményt ugyan a belvárosi iskolák diákjai nyújtották, de átlagban Budapest már nincs az élen.