Lábbilincs helyett okosórát kapnak a házi őrizetesek

A rendőrség szerint az óra jóval diszkrétebb és megbízhatóbb, mint a lábbilincs.

  • hvg.hu hvg.hu
Lábbilincs helyett okosórát kapnak a házi őrizetesek

„Pontosabb, gazdaságosabb, diszkrétebb – új személyfelügyeleti rendszert vezetett be a rendőrség a bűnügyi felügyelet alá vont terheltek ellenőrzésére” – írja Facebook-oldalán a Rendészeti Államtitkárság.

A rendőrség ugyanis a házi őrizetben lévőknél mostantól az elektronikus jeladóval ellátott lábbilincseket lecseréli okosórákra, amelyek folyamatos jelzést továbbítanak a felügyeltek pozíciójáról, és a Tevékenységirányítási Központokba befutó riasztásokkal figyelmeztetnek a magatartásszegésekről. A küldött jelek alapján a rendőrök látják, hogy a kiadott eszközök aktuális helyzete eltér-e az engedélyezett, a rendszerben rögzített mozgási körzettől.

Mint írják: a bruttó 2,5 milliárd forintból megvalósított rendszer a bevezetése óta megbízhatóan működik. A korábban alkalmazott rendszer elavult, üzembiztonsága bizonytalanná vált, ezért vezették be az új eszközöket.

Előjel nélkül csap le a gyermekkori hirtelen szívhalál – ezért sem lehet félvállról venni a sportorvosi vizsgálatot

Ritka betegség a gyermekkori hirtelen szívhalál, évente csak néhány embert érint, a napokban azonban két fiatal is áldozatául esett. A HVG-nek nyilatkozó kardiológus szerint vannak olyan rejtett esetek, amelyeket még egy részletesebb vizsgálat sem képes feltárni. Mekkora felelősség nyomja a sportvezetők és a szülők vállát? Szakértőket kérdeztünk a témában.