Az izraeli nagykövet szerint helyes döntést hozott a kormány, amikor kitiltotta a Kneecapet

A magyar kormány nemcsak szavakkal, hanem tettekkel is bebizonyította, hogy az antiszemitizmusnak nincs helye Magyarországon – véli Maja Kados.

  • HVG

„Szeretném kifejezni mély elismerésemet a magyar kormánynak a Sziget Fesztiválon tervezett Kneecap-koncerttel kapcsolatos egyértelmű álláspontjáért. Elismerésemet fejezem ki a magyar kormány elkötelezettségéért a gyűlölet- és erőszakterjesztéstől mentes környezet megteremtése iránt” – írta X-oldalán Maja Kados, budapesti izraeli nagykövet.

A diplomata azzal kapcsolatban osztotta meg véleményét, hogy csütörtökön kiderült: a kormány kitiltja az országból az északír rapegyüttest, mert a Kneecap több koncertjén Izrael-ellenes jelszavakat skandált, brit képviselők megölésére buzdított, és a Hezbollah terrorszervezet zászlaját is lengették a színpadon. Hivatalos közleményeiben ugyanakkor a zenekar határozottan tagadja, hogy bármilyen terrorszervezetet támogatnának.

A Kneecap augusztus 11-én lépett volna fel a Szigeten.

Az izraeli nagykövet azt írta: „A kulturális események soha nem adhatnak teret a terrorizmus dicsőítésének, ehelyett inkább egyesíteniük kell az embereket.

A magyar kormány helyes erkölcsi döntést hozott, és ismét nemcsak szavakkal, hanem tettekkel is bebizonyította, hogy az antiszemitizmusnak nincs helye Magyarországon

– fogalmazott Maja Kados.

Az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság határozatában a kitiltás indoklásaként azt írták:

Mivel beutazása és tartózkodása a nemzetbiztonságot súlyosan veszélyezteti, 3 (három) év időtartamra önálló beutazási és tartózkodási tilalmat rendelek el.

A határozatokat Liam Óg Ó hAnnaidh, J. J. Ó Dochartaigh és Naoise Ó Cairealláin, a Kneecap északír raptrió három tagjáról Kovács Zoltán kormányzati kommunikációért felelős államtitkár tette közzé az X-en.

Az együttes meghívása miatt tüntetést is szerveztek, és 150 értelmiségi aláírt egy tiltakozó levelet, de politikusok is kifejezték, a koncertet be kellene tiltani. A Sziget főszervezője, Kádár Tamás a HVG-nek küldött állásfoglalásában azt írta: az ügyben „nincs jó válasz”, de a Sziget nem mondja le a koncertet.

https://hvg.hu/360/20250718_Kadar-Tamas-kneecap-sziget-fesztival

Hozzászólások