Költségvetési csalás miatt ítélték el Pécsvárad polgármesterét
Zádori Jánost mellett további öt embert ítéltek el, amiért az általuk képviselt társaságok nevében jogtalanul igényeltek és hívtak le uniós támogatásokat. Az ítélet nem jogerős.
Zádori Jánost mellett további öt embert ítéltek el, amiért az általuk képviselt társaságok nevében jogtalanul igényeltek és hívtak le uniós támogatásokat. Az ítélet nem jogerős.
MTI
MTI
hvg.hu
Sosem hallotta meg a tüntetők kérését Áder János, ám kinevezése óta többször élt a törvények szentesítését megállító jogával, mint Göncz Árpád és Mádl Ferenc, de kevesebbszer, mint Sólyom László.
A Mazsihisz szerint a kirekesztő eszméket valló embereknek a magyar közéletben csak politikai múltjuk, de jövőjük nem lehet.
MTI
MTI
hvg.hu
Ahogy a magyar kormány, úgy a műsorba meghívott Kovács Tamás Iván nagykövet sem tudott konkrétumokat mondani a homofób módosítóval ellátott pedofiltörvényről, azonban annak nem látja akadályát, hogy a műsor másik vendége, a belga transznemű miniszterelnök-helyettes kiskorúaknak tartson Magyarországon előadást.
hvg.hu
A Német Szintik és Romák Központi Tanácsának elnöke ezzel tiltakozik a homofób elemekkel rendelkező pedofiltörvény ellen.
hvg.hu
Kedden Budapesten 38, szerdán 37 fok lesz.
MTI
MTI
hvg.hu
A szélsőjobboldali párt vezetője Mark Ruttét bírálta, miután a holland miniszterelnök arról beszélt, hogy a melegellenes törvény miatt Magyarországnak már nincs helye az Európai Unióban.
hvg.hu
A CEU klímakutatója személyes tragédiaként élte meg azt, hogy nem tudtak hatékonyan kommunikálni tudósként a hatalmat gyakorlókkal, a nyugati demokráciák pedig rosszul vizsgáztak a járványhelyzetben.
hvg.hu
A nyári uborkaszezon, a Fidesz által erőltetett melegtéma, a foci-Eb és az olimpia kis időre elterelheti a közvélemény figyelmét azokról a kormány számára kínos közéleti-politikai témákról, amelyek június elején még napirenden voltak.
A Kabinetiroda szerint nem tartják nyilván, kinek mennyit fizettek.
hvg.hu
A német–magyar meccs előtt előállított 18 szurkolóból 17-et már elengedett a német rendőrség.
hvg.hu
Naponta nagyjából tízezer ember kapja meg az első oltását, a hétvégén pedig ennél is sokkal kevesebben. Ez nemcsak azt jelenti, hogy nemzetközi összehasonlításban sorra érik be és hagyják le más országok a magyar oltottsági arányt, hanem azt is, hogy nagyon lassan haladunk a lazítás következő lépcsőfokaként megjelölt 5,5 milliós határ felé.
hvg.hu
Miután távozott az egykori polgármester, nem maradt befolyásos politikusa a kormánypártnak a IX. kerületben.
hvg.hu
29 989 magyar áldozata van eddig a koronavírusnak. A hétvégén és pénteken alig több mint 13 ezer ember kapta meg az első oltását, és 132 új fertőzöttet diagnosztizáltak.
hvg.hu
A Blikk szerint azért került az egyik gyanúsított rendőrségi fogdára, mert gyakran kihallgatják. Ő lehet az, akitől beismerő vallomást várnak a rendőrök.
hvg.hu
Európában az első, a világon a negyedik helyen áll Magyarország az elhízottság tekintetében.
hvg.hu
Nem fogadható el olyan fizetett politikai hirdetés, amely ennyire szabadon bánik a tényekkel – így magyarázta a La Libre Belgique azt, hogy nem közölte le a magyar miniszterelnök hirdetését. Más lap annyit reagált, hogy nem fért össze a hirdetés az általuk képviselt értékekkel.
hvg.hu
Csak védettségi igazolvánnyal lehet látogatni a rabokat.
hvg.hu
A liberálisok szerint ugyan a gyerekeket fel kell világosítani a homoszexualitásról, de a magyar gyerekek neveléséről csak a magyarok dönthetnek - fejtegette a miniszterelnök.
hvg.hu
Négy megye kivételével mindenhova kiadták a hőség miatti figyelmeztetést, és ez még csak a kezdet, kedden és szerdán még melegebb lehet.
hvg.hu