Az ellenzék életét nehezíti, a csalást megkönnyíti a választási törvény módosítása

Orbán már a saját maga által, saját magának írt választási rendszerben sem érzi biztonságban magát - mondják az ellenzéki pártok, miután a kormány egy kedd éjjel benyújtott tervezettel nyúlna bele a választási törvénybe, jelentősen átalakítva a listaállítás feltételeit. A hivatalos indoklás szerint a kamupártok ellen lépnek fel "óvatosan", viszont bekavarhatnak az ellenzéki egyeztetésbe. Török Gábor politikai elemző szerint ez színtiszta hatalomtechnikai trükközés, a Political Capital szerint lehet, hogy ez a módosítás még csak az első lépés. A Kutyapárt került a legnehezebb helyzetbe.






Gyors javulásra ne számítsunk, de a tragédiát talán elkerüljük

Ötven százalék az esélye, hogy kitart az egészségügyi rendszer – mondta a köztévén kedden este a miniszterelnök. Hetekig tarthat, amíg bármit érzékelünk majd a most bevezetett szigorítások járványra gyakorolt hatásából. Jó lenne tudni, hogy most pontosan mekkora a teher az egészségügyön, de a hatóságok titkolják az adatokat.















Orbán: Közterületen is kell maszkot hordani éjféltől

Éjféltől jön egy új szabály, ezt az M1-nek adott interjúban jelentette be. Később kiderült, a 10 ezer főnél nagyobb települések egyes közterületein teszik azt kötelezővé, és a polgármesterekre bízzák a részletszabályokat.