Megmagyarázta a kormány, miért jó az új tb-szabály
Ígérik, az új rendelkezések a sürgősségi ellátásra nem vonatkoznak.
Ígérik, az új rendelkezések a sürgősségi ellátásra nem vonatkoznak.
hvg.hu
A Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója a HírTv-ben beszélt arról, hogy Kásler Miklós minisztert több minden zavarta az NKA működésében, de végül politikai döntés született a jelenlegi helyzet fenntartásáról.
hvg.hu
A szándék rémisztő – mondta a hvg.hu közéleti podcastjában Zubek Adrienn, a Független Előadó-művészeti Szövetség társelnöke.
Tóth Richárd
Becsó Zsolt azt mondja, tulajdonrésze eladásáról tavaly szeptemberben született döntés. A cégbírósági adatokban azonban nem látszik változás.
hvg.hu
A beruházás költsége így eléri a 2,22 milliárd forintot.
hvg.hu
Daniel C. több mint három éve bujkált a magyar fővárosban, a VI. kerületben bérelt lakást, kiadásait pedig abból fedezte, hogy angolt tanított.
MTI
Jövő októbertől kifizettetik a kezeléseket azokkal a páciensekkel, akik már három hónapja tartoznak az egészségügyi járulékkal. Egyes becslések alapján akár 700 ezer embert is érinthet az intézkedés, az Orvosi Kamara szerint pedig szélsőséges helyzeteket idéz majd elő az új szabály.
Windisch Judit
A Phralipe felmondta együttműködését a Firosszal.
MTI
Vuk és Szaffi után Grabowskiékat is házra festették.
hvg.hu
Az Iman Sec. Kft. roma nemzetisége miatt nem engedte be Kiss Máriót az udvar területére.
hvg.hu
A babakutató elé építettek egy téliesített teraszt, így annak ablakai egyenesen az asztalokra néznek.
hvg.hu
A két férfit az M1-es autópályán fogták el. A Fővárosi Törvényszék most rendelte el az átadásukat.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Négy új helikoptert adtak át Szolnokon, egy 20 gépből álló helikopterflotta részei lesznek. Szabó István államtitkár szerint nemsokára még 16 közepes kategóriájú gép beszerzése is elkezdődik.
MTI
A külügyminiszter ismét hangsúlyozta, hogy Magyarország tagja akar lenni egy erős közösségnek.
hvg.hu
Állítólag a Nyugati pályaudvar és Cegléd között közlekedő egyik zónázó vonaton láttak ruhatetűt az egyik ülésen.
hvg.hu
A vizslát több órán keresztül műtötték, de fel fog épülni.
hvg.hu
A pénzügyminiszter szerint jövőre reálisan 4 százalékos gazdasági növekedés várható.
MTI
A magyar országgyűlés soha nem volt népszerű intézmény.
Mármint ami maradt belőle. 2018 szeptemberében a józsefvárosi önkormányzat ugyanis szerződést kötött 400 darab mozijegy vásárlására bruttó 775 000 forint értékben.
hvg.hu