Közel 400 háziorvosi praxis betöltetlen Magyarországon
Borsod-Abaúj-Zemplén és Békés megyében a legrosszabb a helyzet.
Borsod-Abaúj-Zemplén és Békés megyében a legrosszabb a helyzet.
hvg.hu
A mindenhol elérhető internet, illetve az állandó jelenlét mára már annyira alapvetőek, hogy sokszor szinte a pánik kerülget minket, ha egy pillanatra kiesünk az online világból. És bár izgalmas, mégis ritkán gondolunk bele, hogy az okostelefonokon túl minek köszönhetjük ezt a rendkívüli tempót, és azt, hogy mindent elérünk a hálón. A válasz nem újdonság, hatalmas háttérrendszerek, az adatközpontok fonják be és szolgálják ki mindennapjainkat. De mi az, amit tényleg érdemes tudnunk róluk?
Invitech
Az ítélet kimondta, hogy megtévesztőek a kormánypárt plakátjai, mert másolják a Modern Városok Program dizájnelemeit.
hvg.hu
Ma délután 16 óráig lehet átjelentkezési kérelmet benyújtani a vasárnapi önkormányzati és nemzetiségi választásra. Eddig csaknem 21 ezren jelezték, hogy a lakóhelyüktől távol, bejelentett tartózkodási helyükön kívánnak szavazni.
MTI
Míg napközben akár 23 fokot is mérhetnek, addig estére beborul az ég és több helyen lehet eső.
hvg.hu
Azért, mert nem született megállapodás a még elégséges szolgáltatásokról, mert a kormány azt megakadályozta - írták. Az új időpont: november 13.
MTI
A Fidesz alelnöke ugyan nem tartja helyesnek, amit a győri polgármester cselekedett, de nem hiszi, hogy az ügy miatt ki kellene zárni őt a Fideszből.
hvg.hu
Kovácsné Zsíros Piroska azért kelt ki magából, mert Szeged polgármestere egy interjúban nyugdíjasozott. A levél többek szerint csak választás előtti hergelés.
hvg.hu
Élelmiszereket és néhány tízezer forintot loptak el tőle.
MTI
A Lehet Más a Politika kezdeményezi a területi szervezet feloszlatását is.
hvg.hu
Szeged utolsó fideszes polgármestere, Bartha László visszalépett, mert nem akarja rontani az esélyét Botka leváltásának. Négyen maradtak versenyben.
hvg.hu
A Sétáló Budapest bejelentést tett a helyi választási bizottságnál, mert két DK-s dzsekis férfi a plakátjaikat rongálta.
hvg.hu
Az Átlátszó megtalálta Rákosfaly kisrepülőgépét, amivel Horvátországba mehettek Borkaiék. A Cessna feltűnt már korábban is a győri polgármester társaságában, két MTI-s felvételen is felbukkant 2014-ben. Mindeközben a péri repülőtér webkamerája pont tavaly pünkösdkor nem tudott felvételt készíteni, amikorra a kiruccanást teszi a kínos felvételeket nyilvánosságra hozó blog szerzője.
hvg.hu
A civilek szerint több helyen még a fekáliát is beleeresztik a folyóba.
hvg.hu
Szilágyi György szerint a magyar politikatörténet legnagyobb szex- és drogbotrányáról van szó.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Ha egy fideszes képviselőjelölt olyasmit állít ellenfeleiről, ami nem igaz, az kampányban tekinthető puszta véleménynek, és így megengedhető – lényegében ezt mondta ki az Alkotmánybíróság Varga Zs. András vezette öt tagú tanácsa. Ezzel elutasított egy szocialista panaszt.
Telefonon jelentkeznek majd, de autó is lesz, ami Budapest járja, rajta egy ledfallal. Azt nem mondták meg, miből fizetik.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
A magyar miniszterelnök nincs igény arra, hogy országjárásban legyen, de Miskolcra azért leutazott, hogy Alakszai Zoltán mellett kampányoljon.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Glázer Tímea szerint a győri polgármesterről eddig megjelent videók annak magánéletéhez tartoznak, és amíg a korrupciós dolgok ki nem derülnek, a politikának nincs dolga az üggyel.
hvg.hu