Már lovat is húzott a kocsija után a kutyáját megkínzó nő
A balotaszállási nő nem értette, miért csinálnak az állatmentő aktivisták olyan nagy drámát a dologból. A kutyát azért büntette, mert korábban elmenekült a vihar elől.
A balotaszállási nő nem értette, miért csinálnak az állatmentő aktivisták olyan nagy drámát a dologból. A kutyát azért büntette, mert korábban elmenekült a vihar elől.
hvg.hu
A Központi Nyomozó Főügyészség hétfőn iktatta a Demokratikus Koalíció feljelentését, így mostantól Polt Péter szervezetén múlik, mikor tesznek – és egyáltalán tesznek-e – konkrét lépéseket. Az ellenzéki párt egy jogi huszárvágással azt javasolja: az ügyészség azonnal kérje ki nemzetközi jogsegély keretében az amerikai hatóságoktól a teljes nyomozati anyagot. Hiszen ott már feltárták a teljes ügyet, így lehet, hogy azonnal kiderülhetne a magyar elkövetők neve.
hvg.hu
Egy VII. kerületi kórházból tűnt el augusztus 6-án, a rendőrség keresi.
hvg.hu
Felmelegedés, olykor zivatar, jégeső, viharos széllökések is lehetnek ma, a nyári idő igazán széles palettáról válogat ma.
hvg.hu
Kedden repülővel szállították vissza Magyarországra, és átadták a hatóságoknak.
hvg.hu
Bocsánatkérést követelnek a cikk szerzőjétől.
hvg.hu
Kilenc éve húzódik az ügy.
RTL Hírek
Augusztus 24-én már kezdődik a kampány.
MTI
A főpolgármester-helyettes férje orosz metrógyártóval üzletel.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Állítása szerint egy helyi képviselő írt neki, hogy induljon el a közös ellenzéki polgármesterjelölt ellen. Nevet egyelőre nem mondott.
hvg.hu
Két fotóst ért több millió forintos kár a vasárnapi Formula-1-es Magyar Nagydíjon: a verseny után eltűnt a felszerelésük egy része.
hvg.hu
Fokozódik a fideszes belharc a városban.
hvg.hu
A férfi veréssel félemlítette meg a nőket, majd külföldön prostituáltként dolgoztatta őket.
MTI
A volt budapesti finn nagykövet véleménycikkére rímelve írt olvasói levelet Kertész János hálózatkutató, akadémikus, CEU-oktató.
hvg.hu
A közös önkormányzati képviselői jelöltek közül a legtöbbet a Jobbik adja.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Hétfőn délután fotózták le a pár másodpercig tartó jelenséget.
hvg.hu
Már a nemzetközi sajtó is beszámolt arról, hogy a fideszes Boldog István a Coca-Cola-termékek bojkottjára szólított fel az üdítős cég melegbarát reklámkampánya miatt. Közben az internetes népművészet is beindult.
hvg.hu
A CNN, a Bloomberg, de a Reuters hasábjain is ott virít: a kormánypárti képviselő nem iszik kólát, mert az ital egy reklámján férfiak csókolóznak.
hvg.hu
Az elnök reméli, hogy az új kutatóhálózat irányítóinak is fontosak lesznek az eredmények.
hvg.hu
A két vizes sportokat tömörítő szövetség vezetői a bírósági döntésig kitartanak a gyilkosságra való felbujtással megvádolt sportvezető mellett.
hvg.hu