RTL: A bántalmazó tanító családja le akarta fizetni a kilencéves kislány szüleit, hogy ne kerüljön adásba a történetük
Az iskolaigazgató pedig korábban azt mondta, mindenképp együtt kell működniük a pedagógussal.
Az iskolaigazgató pedig korábban azt mondta, mindenképp együtt kell működniük a pedagógussal.
Hat polgármester és két roma települési nemzetiségi választás megismétléséről született döntés.
Szerdán szavaznak többek között a helyi építési szabályzatról.
A balesetben egy rendőr meghalt, egy másik súlyosan megsérült.
Sajtóhírek szerint a Fidesz ECR-hez való csatlakozása is téma lesz.
Kerülni az 1-es főúton lehet Komárom/Kisbér és a Nagyszentjános/Bőny csomópontok között.
A Közlekedésbiztonsági Szervezet vizsgálja a baleset okait.
Nemcsak garázdaság, rongálás miatt is eljárás indult.
Idegenkezűség gyanúja nem merült fel a rendőrség szerint.
A lányt mentőhelikopterrel szállították kórházba, hétfő hajnalra azonban így is belehalt súlyos sérüléseibe.
Mind a 13, a nemzetiségi törvényben szereplő magyarországi kisebbség létrehozhatja országos önkormányzatát a június 9-ei választások nyomán. HVG-Ténytár.
Magyar Péter és Deutsch Tamás egyaránt átvette az Európai Parlamentbe szóló megbízólevelét, Dobrev Klára azonban nem vett részt az ünnepségen.
A kocsi a fénysorompó tilos jelzése ellenére hajtott a sínekre.
Tompos szerint új arcok kellenek a párt vezetésébe.
Hoppál Péter és Potápi Árpád egymással versengve igyekeznek politikai tőkét kovácsolni a sikeres csatárból.
A középkorú férfi egy nőt akart kimenteni a vízből, végül vele történt tragédia.
Turbulencia miatt csapódhatott a földbe egy vitorlázó repülőgép, amelynek mindkét szárnya leszakadt. A 17 éves pilótát a tűzoltók szabadították ki a roncsból.
Az MSZP volt elnökeként Lendvai Ildikó elvárhatónak tartaná, ha a DK-t vezető Gyurcsány Ferenc más pártokhoz hasonlóan levonná a júniusi választás tanulságait.