Tetszett a cikk?

Egy hete ülősztrájkot tartanak Kínában a nankingi műszergyár dolgozói, mert az állami vállalat eladása nyomán mindnyájukat elbocsátotta az új tulajdonos.

Mintegy ezer dolgozó vesz részt a tiltakozó akcióban – jelentette be csütörtökön egy New York-i székhelyű kínai emigránsszervezet. Az utóbbi években gyakoriakká váltak a korábban ismeretlen munkástüntetések és sztrájkok a kommunista vezetésű Kínában. Ezek szorosan összefüggenek az állami üzemek sorozatos csődbe menésével és magánkézre adásával. Kínában az állami munkahely elvesztése egyet jelent a társadalombiztosítás és sokszor a bérlakás elvesztésével is. A helyi rendszerben korábban általános volt, hogy az állami munkahely biztosította dolgozóinak az olcsó bérlakást, betegség esetén a táppénzt, a dolgozó gyermekeinek óvodai, iskolai elhelyezését, fizette az oktatás költségeit. Az állami munkahely elvesztése ezért nem csupán az állástalanság rémét idézi fel a kínai dolgozók előtt, hanem mindenféle társadalmi biztosítottság elvesztésének, sőt a hajléktalanságnak a veszélyét is. (MTI)
Félholtra vert egy 85 éves férfit egy kiskunhalasi testvérpár, négyszázezret zsákmányoltak tőle

Félholtra vert egy 85 éves férfit egy kiskunhalasi testvérpár, négyszázezret zsákmányoltak tőle

Zárkatársa brutális összeverése miatt újra bíróság elé állították a Teréz körúti robbantót

Zárkatársa brutális összeverése miatt újra bíróság elé állították a Teréz körúti robbantót

A finn hatóságok lefoglalták a kábeltépésben érintett tartályhajót

A finn hatóságok lefoglalták a kábeltépésben érintett tartályhajót

Eldőlt már a készpénz és a bankkártya "csatája"?

Eldőlt már a készpénz és a bankkártya "csatája"?