Az álláskínálók főleg szakmai tapasztalatot szerzett jelentkezőket keresnek. Egyre inkább terjed az a módszer, hogy a hallgatók az egyetemi, főiskolai évek alatt – mint anno a céhmesterré válás előtt az inasok – elszegődnek gyakornoknak a tanult területen. A gyakorlat nélküli álláskeresőket pedig most a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium karolja fel egy ösztöndíjjal.
Magyarországon a 2005. májusi adat szerint 15362 regisztrált diplomás munkanélküli van, közülük 2886 pályakezdő. Az idén felsőoktatásban végzős hallgatók száma 82737, ami rendkívül magas, még ha beleszámítjuk is, hogy közülük nem mindenki kap idén diplomát (nyelvvizsga vagy tantárgyak csúszása miatt). A felvételt hirdető cégek számára tehát igen széles a választék, megtehetik, hogy a legjobbakat, tapasztaltabbakat válasszák a jelentkezők közül.
Az álláshirdetők leggyakoribb követelményei a diploma, a folyékony nyelvtudás, legalább felhasználói szintű számítógépes ismeret és számos esetben 2-3 éves gyakorlat az adott területen. Ez az a pont, ahol a frissen végzett hallgatók nagy része elvérzik, hiszen a főiskolán, egyetemen töltött „boldog évek” alatt legtöbbjüknek nincs gondja, ideje „bedolgozásra”. Magyarországon ma még nem igazán bevett, de terjedő szokás, hogy a felsőoktatási intézmények hazai és külföldi cégekkel létesített kapcsolatok révén próbálják hozzásegíteni diákjaikat gyakorlati helyekhez. Erre példa a Budapesti Kommunikációs Főiskola, amely számos kapcsolatot tart fenn, így többek között az Axel Springer Budapest Kiadói Kft.-vel, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamarával és a Magyar Reklámszövetséggel; vagy a székesfehérvári Kodolányi János Főiskola, mely a városi Vörösmarty Rádióban, vagy az Albamag internetes portálnál teremt lehetőséget a konkrét gyakorlat megszerzésére.
Szintén élő jelenség a diplomások körében, hogy nem tudnak a szakmájukban elhelyezkedni és más – sokszor alacsonyabb képzettséget igénylő - munkakörbe kényszerülnek. A témában utoljára, 2001-ben készült tudományos értékű felmérés, a Fiatal Diplomások Életpálya Vizsgálata (FIDÉV) alapján tudjuk, hogy főleg az agrár területen végzettek esetében jellemző, hogy több diplomást képeznek a szakmára, mint amennyi szükséges, ezért diffúz az elhelyezkedésük; de igaz ez a műszaki főiskolai és a szociális főiskolai végzettekre is.
A felmérés során a megkérdezettek azt is osztályozták, hogy munkájuk mennyiben áll kapcsolatban képzettségükkel, s az eredmények a diplomások még nagyobb körében azt mutatták, hogy a végzettségükhöz képest más területre kerültek.
A diplomás munkanélküliség persze több összetevőtől függ, hiszen a régiók közötti munkavállalási lehetőségek igen nagy különbségeket mutatnak és a munkahely-keresési technikák eredményessége is változó. A legtöbben álláshirdetések útján próbálkoznak, vagy az állami munkaközvetítő igénybevételével; illetve az utóbbi években nagy segítséget jelentenek a főiskolák, egyetemek által rendezett állásbörzék is. Igazán nagy előnyük azoknak van, akik kapcsolati tőkét tudnak kamatoztatni a munkakeresés időszakában. Erre azonban nincs mindenkinek lehetősége, ezért a kapcsolatok és gyakorlat nélkül maradt diplomások segítségére írt ki nemrégiben egy pályázatot Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium, melynek beadási határideje 2005. június 30.
A pályakezdő fiatalok ösztöndíjas foglalkoztatására indult pályázat célja, hogy lehetőséget teremtsen a tapasztalatszerzésre, így a későbbi munkakeresésnél az ösztöndíjasok már szakmai gyakorlattal egészíthetik ki önéletrajzukat. Nem önálló munkakörökről van persze szó, de az ösztöndíjas foglalkoztatási jogviszonyban álló személy társadalombiztosítás szempontjából biztosított lesz, s legalább havi bruttó 90 ezer forint jövedelemre számíthat. A foglalkoztatásra a Miniszterelnöki Hivatalnál és a minisztériumoknál kerülhet sor.
Villányiné Dr. Bárány Anikó osztályvezető elmondta, hogy az ösztöndíjasokat tapasztalt szakmai segítő mellé fogják beosztani. Annak ellenére, hogy számos munkaterületet sorol föl a kiírás, eddig főleg jogi, közgazdasági és tanári diplomával érkeztek jelentkezések. Információink szerint azonban a határidő közeledte ellenére érdemes kihasználni a hátralévő pár napot és elküldeni a pályázatokat, mert a jelentkezők száma még nem érte el a felmért igények szerinti számot.
Polónyi István professzor, a Felsőoktatási Kutató Intézet oktatáskutatója szerint egyértelműen leszögezhető, hogy a rendszerváltás után a magyar felsőoktatás tömegesedéséből hiányzott a tudatosan tervezett oktatáspolitikai irányítás, így a gazdaság igényeit meghaladó képzés, vagy inkább túlképzés nem tud hasznosulni. Polónyi előrejelzései szerint a jelenlegi volumen 2010-ig nagyjából kétszer annyi diplomás szakembert eredményez majd, mint a felmért kereslet. Ennek hatásait pedig nehéz előre látni.
Mindenesetre a követelmények egyértelműen mutatják, hogy egyre magasabbra kerül a léc. Időben kell elkezdeni a tapasztalatszerzést és a kapcsolatok kialakítását, még ha ez sokszor kávéfőzéssel kezdődik is. És ha valaki jó állást szeretne - pláne ha a diploma szerinti szakmájában –, az első fizetéshez vezető út áldozatkészséggel és alázattal van kikövezve.