szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Ötéves munkahelyi egészségvédelmi és biztonsági stratégiát fogadott el az Európai Bizottság, és ennek keretében a negyedével kívánja csökkenteni a foglalkozási megbetegedések és üzemi balesetek számát.

A testület szokásos heti ülését követően kiadott közlemény szerint 2002 és 2004 között a halálos balesetek száma 17 százalékkal, míg a háromnapos vagy annál hosszabb keresőképtelenséggel járó balesetek száma 20 százalékkal csökkent az unióban. A fejlődés a különböző országokban, ágazatokban, társaságoknál és foglalkozások terén továbbra is egyenlőtlenül jelentkezik. A munkavégzés terén bekövetkezett változások révén új foglalkozási kockázatok jelennek meg, egyes munkahelyi megbetegedések száma pedig folyamatosan növekszik.

A foglalkozási megbetegedések és üzemi balesetek komoly problémát jelentenek a munkavállalók és a munkáltatók számára Európában. Az évi átlagosan 4 millió munkahelyi baleset hatalmas költségeket ró az európai gazdaságra. E költségek jelentős része a társadalombiztosítási rendszerekre és az államháztartásra hárul - nyilatkozott Vladimír Spidla foglalkoztatásért, szociális ügyekért és esélyegyenlőségért felelős biztos. - A munkavállalók egészségének és biztonságának javítása kulcsfontosságú az unió növekedési és foglalkoztatási menetrendjében. A minőségi és termelékeny munkavégzés támogatása erősíteni fogja az európai növekedést és versenyképességet.

Az utóbbi öt év során tapasztalható jelentős fejlődés ellenére még mindig számos területen van tennivaló. A munkahelyi balesetek és foglalkozási megbetegedések következtében felmerülő költségek egyenlőtlenül oszlanak meg a felek között. Évente körülbelül egymilliárd euró az európai munkavállalók keresőképtelenségből adódó jövedelemkiesése. A táppénzzel, a kiesett munkavállaló helyettesítésével és a termelékenység csökkenésével kapcsolatos költségek a munkáltatói oldalon jelentkeznek - ezek egy jelentős részét nem fedezi a biztosítás.

A kis- és középvállalkozások különösen érintettek, hiszen az üzemi balesetek 82 százaléka, a halálos baleseteknek pedig 90 százaléka itt következik be. Egyes ágazatokban - például az építőipar, a mezőgazdaság, a szállítás és az egészségügy - nagyobb az üzemi balesetek bekövetkezésének kockázata, továbbá a fiatal munkavállalók, a migránsok, az idősebb munkavállalók és a veszélyes munkakörülmények között dolgozók aránytalanul nagyobb mértékben érintettek.

Egyes betegségek is egyre gyakrabban fordulnak elő, köztük az izom- és csontrendszeri panaszok (hátfájás, ízületi sérülések és ismétlődő megerőltetés okozta sérülések), valamint a pszichikai leterheltség által okozott megbetegedések.

A 2007-2012-es stratégia célja, hogy átlagosan 25 százalékos csökkenést érjen el az üzemi balesetek és foglalkoztatási megbetegedések terén az unióban. Az új stratégia kilátásba helyezi a hatályos jogszabályok fejlesztését és egyszerűsítését, a tagállamok egyedi körülményeire szabott nemzeti stratégiák készítését, továbbá a lehetséges új kockázatok hatékonyabb felismerését és értékelését több kutatás, információcsere és az eredmények gyakorlati alkalmazása révén.

Egy indiai lap szerint nem Orbán, hanem Lévai Anikó kap ájurvédikus kezelést Indiában

Egy indiai lap szerint nem Orbán, hanem Lévai Anikó kap ájurvédikus kezelést Indiában

„Semmi nem indokolja, hogy egy holttesten táncoljunk” – a francia belügyminiszter elítélte a Jean-Marie Le Pen halálát ünneplőket

„Semmi nem indokolja, hogy egy holttesten táncoljunk” – a francia belügyminiszter elítélte a Jean-Marie Le Pen halálát ünneplőket

Duma Aktuál: És azt ismerik, hogy az amerikai elnök kegyelmet ad a fiának?

Duma Aktuál: És azt ismerik, hogy az amerikai elnök kegyelmet ad a fiának?

Magyar munkáltatói raboltak ki és bántalmaztak egy 20 éves nőt Tenerifén

Magyar munkáltatói raboltak ki és bántalmaztak egy 20 éves nőt Tenerifén