szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A szombathelyi és környékbeli multinacionális vállalatok humánerőforrás-vezetői „megkongatták a vészharangot”, s nyomatékosították: amennyiben a szakmunka nem kapja vissza a becsületét, komoly gondok lehetnek – írta csütörtöki számában a Vas Népe.

Az egyre vészesebbé váló szakemberhiány miatt ugyanis reálissá válhat, hogy a nemzetközi nagyvállalatok más országokba viszik új termelési projektjeiket. A probléma súlyos, nincs helye a mellébeszélésnek, a szülőknek szakítaniuk kell a „mindegy, hogy mi lesz a gyerekből, csak diplomája legyen” felfogással, hiszen a felsőoktatásban szerzett „alibi diplomákkal” csak a munkanélküliek táborát gyarapítják. Ezzel szemben a magasan kvalifikált szakmunkából egy jó munkahelyen ma már olyan jövedelmet lehet elérni, amiből jól meg lehet élni – olvasható a cikkben.

A humánerőforrás-vezetők elmondták, a régióban működő nagyvállalatoknak főként elektronikus és mechanikus karbantartókra, javító műszerészekre, szerszámkészítőkre és technikusokra lenne szükségük. Az ismertetett béradatok szerint egy kipróbált szakember ezekben a munkakörökben jóval többet kereshet, mint egy frissen végzett mérnök.

Szakítani kell azzal a felfogással is, hogy a szakmunkások szakadt, olajos ruhában dolgoznak, a nemzetközi cégekre ma már éppen ennek ellenkezője, a tiszta, rendezett, számítógépes környezet a jellemző – írta a Vas Népe.

MTI Karrier

Hogyan alakul a szakképzés-szervezés Borsodban?

Az új finanszírozási lehetőségek miatt a szakképző intézmények fenntartását úgy lehet megoldani, hogy több fenntartó összefog, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében ezért létrejött a Sajóvölgyi és a Zempléni Térségi Integrált Szakképző Központ (Tiszk) - mondta a megyei önkormányzat szóvivője.

MTI Karrier

Rajtol a balatoni szakképzési program

Elkészült a balatoni szakképzési projekt; a kiemelt üdülőkörzet igényeihez igazodó tervezett képzésekről Siófokon tájékoztatták a három érintett megye szakembereit.

MTI Karrier

Szakképzési konferencia: az új modell megoldja a problémákat?

A változások előtt álló hazai szakképzés fejlesztési lehetőségeit veszi számba csütörtökön kezdődő kétnapos szakmai konferenciáján az Észak Pesti Térségi Integrált Szakképző Központ (ÉPTISZK); a tanácskozáson az iskolák mellett a legnagyobb munkáltatók képviselői is részt vesznek.

MTI Gazdaság

Szakképzési együttműködés a dél-alföldi kereskedelmi kamarák között

A mestervizsgás szakmákban regionális vizsgabizottságokat állítanak föl a dél-alföldi kereskedelmi és iparkamarák, egységesítik a vizsgára felkészítő tanfolyamaikat, valamint közös szakképzési stratégiát dolgoznak ki - tájékoztatott Szügyi György, a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara oktatási bizottságának elnöke.

MTI Karrier

Új szabályozással a korszerű szakképzésért

A korábbi években európai uniós támogatással létrehozott 16 térségi integrált szakképző központ (TISZK) átalakítása 2010-ig célszerű lenne - derül ki a szak- és felnőttképzés reformját szolgáló, több elemében szeptembertől hatályos törvénymódosításból.

Időskori prosztataprobléma: muszáj ezzel együtt élni?

Időskori prosztataprobléma: muszáj ezzel együtt élni?

Bírságot kapnak a kereskedők, akik nem bizonyítják a beszerzési áraikat

Bírságot kapnak a kereskedők, akik nem bizonyítják a beszerzési áraikat

Megölte és feldarabolta egy budapesti férfi az apját, aztán bejelentette, hogy eltűnt

Megölte és feldarabolta egy budapesti férfi az apját, aztán bejelentette, hogy eltűnt

Az amerikai külügyminiszter szerint Európában egy internetes véleményért is 60 nap börtön járhat

Az amerikai külügyminiszter szerint Európában egy internetes véleményért is 60 nap börtön járhat