szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Elégedetlen havi bérével a cseh légvédelem Gripen vadászgépeinek nem egészen kéttucatnyi pilótája, s többen azt tervezik, hogy elhagyják a hadsereget.

"A mintegy 20 élvonalbeli pilótából három már kilépett a hadseregből, többen pedig ugyanezt tervezik. A légierő számára ez hatalmas veszteség, hiszen kiképzésük százmilliókba került" - írta a Hospodárské Noviny című cseh politikai és gazdasági napilap pénteki számában.

"Az utóbbi években olyan tempóban dolgoztunk, mintha háború lenne. Elismernek minket, de nem fizetnek meg" - indokolta távozását Michael Boruvka, az egyik legjobb cseh vadászpilóta.

A mértékadó lap szerint a hadseregben a Gripen pilóták havi bruttó átlagbére mintegy 35 ezer korona (350 ezer forint), míg polgári légitársaságoknál - például a CSA-nál - több mint 100 ezer koronát kapnának.

"Nagy szerencsénk, hogy a légitársaságok pillanatnyilag nem keresnek új pilótákat. Az a vesztünk lenne" - nyilatkozta Ladislav Minarík, a cseh légierő főparancsnoka.

A cseh védelmi minisztérium a pilóták távozásában nem lát komolyabb problémát. Fluktuáció mindig volt, és lesz is, az eltávozott pilótákat még mindig sikeresen pótolni tudtuk - állítja közleményében a tárca. Ugyanakkor beismerte, hogy a legtapasztaltabb pilóták távozása veszteség a légierő számára. "Ilyen embereket nehéz pótolni. Kevés van belőlük" - mondta újságíróknak Petr Mikulenka, a cáslavi Gripen-bázis parancsnoka.

Hasonlóan válságos volt a helyzet 2004-ben, amikor a hadsereget elhagyták a legjobb pilótái, mert a CSA légitársaságnál háromszoros fizetést kaptak. Az akkor távozó pilóták fele a Gripen vadászgépekbe készült átülni.

Mikulenka a problémák ellenére is úgy véli, hogy a 2004-es helyzet nem ismétlődik meg, s lesz kinek repülnie a méregdrága Gripeneken. "Idén ősszel négy új pilóta kiképzését kezdjük meg" - jegyezte meg a parancsnok.

hvg.hu Karrier

Dagadnak az IT-szektorban dolgozók

Amerikában az IT-szektorban dolgozók fele elkényelmesedett, látványosan elhízott - derül ki egy friss tengerentúli felmérésből.

MTI Karrier

Rohamosan apad a brit munkapiacot választó kelet-európaiak száma

Meredeken csökkent az idén a nagy-britanniai munkapiacon állást vállaló kelet-európai EU-állampolgárok száma a brit belügyminisztérium legújabb összesítése szerint, amely megerősíti a keleti munkaerő-beáramlás független londoni elemző házak által már észlelt megtorpanását.

Soros életrajzírója: Trump keresztes hadjárata a Columbia Egyetem ellen a CEU-t elüldöző orbáni forgatókönyvet másolja

Soros életrajzírója: Trump keresztes hadjárata a Columbia Egyetem ellen a CEU-t elüldöző orbáni forgatókönyvet másolja

Itt vannak az adatok: a 20. század eleje óta a legmelegebb év volt 2024 Magyarországon

Itt vannak az adatok: a 20. század eleje óta a legmelegebb év volt 2024 Magyarországon

Visszavonja a minisztérium az állami díjat, amit egy olyan tanárnak adtak, akivel szemben molesztálás miatt nyomoznak

Visszavonja a minisztérium az állami díjat, amit egy olyan tanárnak adtak, akivel szemben molesztálás miatt nyomoznak

Károly király áprilisban meglátogathatja Ferenc pápát

Károly király áprilisban meglátogathatja Ferenc pápát