Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Az OECD legfrissebb jelentése szerint emelkedik a munkanélküliségi ráta a szervezet tagországaiban. Míg júliusban átlagosan 8,5 százalékot, augusztusban már 8,6 százalékot mértek. Egy évvel korábban ugyanebben az időszakban még csak átlagosan 6,3 százalékos volt munkanélküliség az OECD tagállamaiban - írja internetes oldalán a BBC.
Becslések szerint a helyzet lesz még rosszabb is, jövőre tíz százalék közelébe ugorhat a munkanélküliségi mutató - legalábbis a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) előrejelzései szerint. Éppen ezért múlt hónapban a szervezet összehívta 30 tagállamának vezetőségét, hogy közösen keressenek megoldást a problémára. Noha a gazdasági fellendülés már több tagországban látszik, például Franciaországban, Németországban, Japánban és az Egyesült Államokban, a globális munkanélküliség növekedésének nehéz lesz gátat szabni, még akkor is csak nehezen csökken majd a ráta, ha a tagállamok gazdasága kivétel nélkül fellendül.
Az OECD európai tagállamaiban átlagosan 9,8 százalékos a munkanélküliségi ráta, és az Egyesült Államokban is hasonló adatokat mértek szeptemberben. Ezzel 26 éve a legmagasabb szintre emelkedett az állástalanok száma az USA-ban, legutóbb 1983 júniusában mértek ennél nagyobb, 10,1 százalékos rátát. Japánban ezzel szemben csak 5,5 százalékos a munkanélküliség, noha ott ez kiugróan magasnak számít. A történelmi mélypont júliusban volt: ekkor 3,59 millió japán polgárnak nem volt állása, a munkaképes lakosság 5,7 százalékának.
© AP |
OECD-tagállamok |
Amerikai Egyesült Államok, Ausztrália, Ausztria, Belgium, Csehország, Dánia, Finnország, Franciaország Görögország, Hollandia, Írország, Izland, Japán, Kanada, Korea, Lengyelország, Luxemburg, Magyarország, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Portugália, Spanyolország, Svájc, Svédország, Szlovákia, Törökország, Új-Zéland |
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Egyelőre nem tudni, milyen feladatot kap a miniszterelnök volt sajtófőnöke.
Ebben az évtizedben még nem volt olyan gyenge első félév a lakásépítésekben, mint az idei.