szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Egyre kevesebb fiatal jelentkezik szakmunkástanulónak, a hiányszakmákban végzettek több mint fele pedig annak ellenére elhagyja a pályát, hogy munkájukra szükség lenne - közölte Bihall Tamás, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara alelnöke.

Továbbra is nagy gondot jelent, hogy a gazdaság igénye és a szakképzés között komoly eltérések vannak, alig akad jelentkező például gépi-forgácsoló, géplakatos, hegesztő, szerkezetlakatos, villanyszerelő, mechatronikai műszerész, ács-állványozó, pék, egészségügyi, vagy akár textilipari szakmákra - sorolta Bihall Tamás egy, a témát érintő előadásában. A kamara alelnöke szerint a problémát az is súlyosbítja, hogy a munkáltatók sok helyen a minimálbérhez közeli összeget kínálnak ezekben a szakmákban, amiből nem fedezhetőek a megélhetés költségei.
 
Bihall Tamás szólt arról is, hogy a szakképzés prioritásait a Regionális Fejlesztési és Képzési Bizottságok döntései is alakíthatják, hiszen ezek a testületek dönthetnek arról, hogy egy-egy régióban mely képzéseket, mely szakmákat támogassanak kiemelten a szakképzési alapból. A kiemelten támogatott szakmák körében kellene elkölteni a decentralizált forrásokat, az új forráselosztás szerint ugyanis 2010-ben előre láthatólag 3,5 milliárd forint áll majd rendelkezésre erre a célra a munkaerő piaci alap képzési részében.
   


Szigorítják az Airbnb-szabályozást Olaszországban

Szigorítják az Airbnb-szabályozást Olaszországban

Miután munkahelye nem engedte nyilvánosságra hozni a fizetését, közös megegyezéssel távozott a cégtől a kutyapárti képviselő

Miután munkahelye nem engedte nyilvánosságra hozni a fizetését, közös megegyezéssel távozott a cégtől a kutyapárti képviselő

Medvék, farkasok és csúnya szájú sittes alakok kószálnak erdeinkben, képeken, videókon az észlelések

Medvék, farkasok és csúnya szájú sittes alakok kószálnak erdeinkben, képeken, videókon az észlelések

Facebook, CrowdStrike és a többiek: ez volt 2024-ben a 10 legnagyobb informatikai leállás

Facebook, CrowdStrike és a többiek: ez volt 2024-ben a 10 legnagyobb informatikai leállás