Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Ma kezdődik a nők 40 évnyi munkaviszony utáni nyugdíjba vonulását lehetővé tévő javaslat vitája a parlamentben.
Ma vitatja meg az országgyűlés az egyes nyugdíjbiztosítási tárgyú és más kapcsolódó törvények módosításáról szóló javaslatot, amely a jövő évtől lehetővé teszi a nők 40 évnyi munkaviszony utáni nyugdíjba vonulását. A tervezett napirend szerint az általános vita időkerete négy óra húsz perc lesz.
Az országgyűlés ma két olyan javaslat tárgyalását is megkezdi, amelyeket mások mellett Kósa Lajos debreceni polgármester és Tarlós István főpolgármester jegyez. A polgármesteri tisztség ellátásának egyes kérdéseiről és az önkormányzati képviselők tiszteletdíjáról szóló törvény módosításával azt indítványozták, hogy a jövőben a képviselő-testületek csökkenthessék a polgármesteri díjat. A helyi önkormányzatokról szóló törvény módosításában pedig azt kezdeményezték, hogy a fővárosi önkormányzaton túl a kerületekben, a megyei jogú városokban és a megyei önkormányzatoknál is lehessen több aljegyzőt kinevezni. Ugyancsak kedden hat részletes vitát is lefolytat a Ház, közöttük az egyes büntető tárgyú törvények módosításáról szóló indítványét.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
A Blinken OSA Archívum most közzétett dokumentumai mindennél beszédesebbek.
Indítsa el a háttérben és hallgassa meg szerzőink legjobb írásait! A héten: befagyott klímaprogram és szépségipari balesetek.