szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Teljesülni fog a tavalyi év végén az Országos Érdekegyeztető Tanácsban (OÉT) megszületett, az idei évre vonatkozó, országos keresetajánlás a versenyszférában, ahogy ez a korábbi időszakokban is megtörtént - mondta csütörtöki sajtótájékoztatóján Zs. Szőke Zoltán, az OÉT munkaadói oldalának soros elnöke Budapesten.

Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter és Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár az OÉT-ben megszületett bérajánlás érvényesítéséről tárgyalt az OÉT munkaadói oldalának szervezeteivel csütörtökön. A megbeszélést követő tájékoztatón Zs. Szőke Zoltán azt mondta, azzal fordultak a vállalkozások felé, hogy a bérfejlesztés körüli feszültségre tekintettel – amennyiben erre van fedezet – hozzák előre a bérdöntéseket. Hangsúlyozta viszont, hogy továbbra is kiemelten fontos a munkahelyek megtartása.

hvg.hu Itthon

Felére csökken az OÉT támogatási kerete

A 2011-es költségvetési törvényjavaslat szerint a kormány megfelezi az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) támogatási keretét, amelyet a tagszervezetek szakmai programjaira fordíthatnak – írja a Magyar Nemzet.

Elvesztette a választást, elvitte a WC-kagylót az irodájából São Paulo egyik képviselője

Elvesztette a választást, elvitte a WC-kagylót az irodájából São Paulo egyik képviselője

"Ne etesd a trollt!" - Olaf Scholz kiosztotta Elon Muskot

"Ne etesd a trollt!" - Olaf Scholz kiosztotta Elon Muskot

Beárazták a vadonatúj hatalmas VW-t, a 7 személyes Tayront

Beárazták a vadonatúj hatalmas VW-t, a 7 személyes Tayront

Két hét után egy vietnámi luxushotelből került elő Robert Fico

Két hét után egy vietnámi luxushotelből került elő Robert Fico