szerző:
Hírszerző/FH
Tetszett a cikk?

Az év végéig 300 embert bocsát el a Magyar Telekom, a cég többi dolgozója béremelést kap.

Az év végéig 300 embert elbocsátanak, a többiek béremelést kapnak: a dolgozók négy, a menedzserek két százalékos emelésre számíthatnak júliustól.

A közgyűlésen döntöttek arról is, hogy a Magyar Telekom 50 forint osztalékot fizet részvényenként. A társaság 52,1 milliárdnyi osztalékot fizet ki a nyereségből, a fennmaradó 12,8 milliárdot pedig eredménytartalékba helyezi.

Tavaly a cég 74 forintot fizetett részvényenként, idén figyelembe vették a távközlési szektorra kivetett évi körülbelül 60 milliárd forint különadót is. 
 
 
 

Úgy néz ki, mint egy kávétermosz, és akkora is az új kínai drón, ami gránátokkal lepi meg az ellenséget

Úgy néz ki, mint egy kávétermosz, és akkora is az új kínai drón, ami gránátokkal lepi meg az ellenséget

Egy ukrán teniszezőnő kezet fogott orosz ellenfelével

Egy ukrán teniszezőnő kezet fogott orosz ellenfelével

Lendvai Ildikó: Gyurcsány Ferenc felszabadította a választóit

Lendvai Ildikó: Gyurcsány Ferenc felszabadította a választóit

130 000 km-re lőtt el egy lézert Kína, az eredmény lenyűgöző

130 000 km-re lőtt el egy lézert Kína, az eredmény lenyűgöző