Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége elutasítja a Munka törvénykönyvének tervezet módosítását, amely következtében „alávetett helyzetbe” kerülnének a munkavállalók – jelentette ki Borsik János elnök szerdán, Szegeden.
A műszakpótlékok tervezett megszüntetése, illetve a túlórák után járó bér ki nem fizetése nagy keresetkiesést eredményez majd – mondta érdekvédelmi vezető egy szakszervezeti fórumot követő sajtótájékoztatóján. A rendkívüli munkavégzés keretének emelése, valamint az a döntés, hogy a munkaköri szünet a jövőben nem számít bele a munkaidőbe, elbocsátásokat okoz – közölte az elnök.
Borsik János a hatékony munkavállalói érdekvédelem elleni fellépésként értékeli, hogy megszűnne a szakszervezeti tisztségviselők munkaidő-kedvezménye, valamint kiemelt munkajogi védelme.
Az elnök hangsúlyozta, a munka világát meghatározó törvény megfelelő előkészítés, egyeztetések és felkészülési idő után lenne szabad csak átalakítani. Példaként a jelenleg hatályos jogszabályt említette, amelyet az Országos Érdekegyeztető Tanács - a megfelelő módosításokat követően – konszenzussal javasolt elfogadásra 1991-ben a parlamentnek, s csak a következő év második felében lépett hatályba.
A 2012-re tervezett adóváltozásokkal kapcsolatban Borsik János kifejtette, ezek eredményeként a munkavállalók jelentős részénél csökken a nettó kereset, s ezt nem ellensúlyozza a minimálbér tervezett emelése sem. A szakszervezeti vezető ugyanakkor az egykulcsos személyi jövedelemadó igazságtalanságának és aránytalanságának beismeréseként és a progresszió felé tett lépésként értékeli a 202 ezer forint feletti jövedelmekre kivetni tervezett átmeneti hozzájárulást.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Évtizedek után kapta vissza árterét a Duna Románia egyik félreeső sarkában. A 400 hektárnyi nádas ugyanakkor önmagában elenyésző ahhoz a hatalmas területhez képest, amit a fejlődés nevében elraboltunk a folyamtól, mégis kijelöli az utat, amerre menni kellene. Kajakozzon velünk a vízitökös csatornán, mutatjuk az eredményt!
Az ételpazarlás miatt több hotellánc már trükköket alkalmaz, hogy kevesebb ételt dobjanak ki a vendégek.
Földes András riportja Munkácsról.
A Tisza Párt elnöke szerint lehet, hogy a tűzijátékban Szijjártó Pétert akarták kifigurázni.
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Egy német elemzés szerint Kijev számára veszedelmes lenne egy közös csúcstalálkozó Trumppal és Putyinnal, főleg, ha Budapesten tárgyalnának.
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.