Magyar diákokat csábítanak magukhoz az autógyártók

Már az iskolapadból a cégéhez próbálja csábítani, és anyagilag is támogatja a tanulókat több járműipari cég – számolt be csütörtökön a Népszabadság.

  • MTI MTI
Magyar diákokat csábítanak magukhoz az autógyártók
A lapban megjegyzik, jelentős szakemberhiánnyal küzd a hamarosan százezer embert foglalkoztató hazai járműipar.

A lap szerint a természettudományok ösztönzésére irányuló "Jövő MINT" diákprojekt tagjaként az Audi Hungaria öt éven át támogatja majd a kiválasztott tanulók tanulmányait. A programban részt vevő tanulók 80 százaléka a gyakorlati képzés befejezését követően munkát is kapott a társaságnál.

A Népszabadság beszámolója szerint a hamarosan "gyártásba álló" másik nagy üzemnél, a Mercedesnél is folynak hasonló típusú munkák. Harmincnégy szakközépiskolás tanuló kezdte meg az első osztályt szeptemberben Kecskeméten duális képzés keretében, a gyakorlati oktatás színhelye számukra már a Mercedes Benz Manufacturing Hungary lesz.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek