Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Újabb pályázati kiírás jelent meg az Erzsébet-tábor nyári programjainak sorában, ezúttal önkéntes munkára várják felsőoktatásban tanulók és közoktatási intézményben dolgozó pedagógusok jelentkezését - tájékoztatott a Nemzeti Üdülési Szolgálat Kft. csütörtökön.
Az Erzsébet-tábort főként a Balaton partján rendezik meg június 18. és augusztus 25. között. Az önkéntesek a tábor ideje alatt teljes ellátást és igazolt sikeres munkájuk után turnusonként nettó 20 ezer forintos jutalmat kapnak, cserébe vállalják, hogy a táborhelyen egy turnuson keresztül, azaz hat napon át végzik feladatukat.
Az önkéntes segítők részt vesznek a tábor mindennapi életének megszervezésében, közreműködnek a programok megvalósításában, és felügyelnek a gyermekekre. A pályázó önkénteseknek június 8-án Fonyódligeten felkészítő tréninget tartanak.
A táborokat az étkezési célú Erzsébet-utalványokból származó bevételből finanszírozzák. A pályázatokat a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány egymilliárd forint értékben hirdette meg, a táborokban több tízezer iskolás gyermek üdülhet az idén.
A pályázatokat június 1-jéig adhatják be; a pályázati adatlap az Erzsébet-tábor honlapján található meg.
A legfrissebb álláshirdetésekért kattintson a jobline.hu-ra!
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Földes András riportja Munkácsról.