szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Béke László lett a Canon Hungária Kft. új indirekt értékesítési igazgatója.

Béke László főiskolai tanulmányainak a befejezés után a Központi Fizikai Kutatóintézetben (KFKI) helyezkedett el félvezető fejlesztési szakterületen. Ezt követően a Mikroelektronikai Vállalatnál folytatta pályafutását, ahol fejlesztőmérnökként félvezető memória mérőautomaták fejlesztésén dolgozott. A fejlesztői munka után először a Kodak Kft-nél szervizmérnökként a nagyteljesítményű sokszorosító berendezésekért, a nyomtatókért és az archiváló rendszerekért volt felelős, majd az Océ-Hungária Kft. szerviz- és logisztikai igazgatója lett.

-Szerencsés embernek érzem magam, hiszen a diplomám megszerzésétől kezdve folyamatosan olyan helyeken dolgozhattam, ahol magasan képzett, elkötelezett munkatársak és kiemelten fejlett technológiák vettek körül, amelyek inspiráltak a munkámban és mindig azt csinálhattam, amit szerettem. A Canonnál elsődleges célom tovább erősíteni az indirekt csatornában rejlő lehetőségek kiaknázásával és fejlesztésével a cég piaci pozícióját. Ezt egy motivált és sikeres értékesítési csapat megszervezésével, és koordinálásával szeretném elérni - nyilatkozta Béke László, a Canon Hungária Kft. új indirekt értékesítési igazgatója.

Brutális viharok mosták el Mekkát és Dzsiddát, konténereket dobált a szél

Brutális viharok mosták el Mekkát és Dzsiddát, konténereket dobált a szél

A Mohu elárulta, a hét mely napjain érdemes palackvisszaváltással próbálkozni

A Mohu elárulta, a hét mely napjain érdemes palackvisszaváltással próbálkozni

Megvan, mikor tartják a megismételt elnökválasztást Romániában

Megvan, mikor tartják a megismételt elnökválasztást Romániában

Összefogott a Google és a MediaTek, és ami ebből kisülhet, annak sokan fognak örülni

Összefogott a Google és a MediaTek, és ami ebből kisülhet, annak sokan fognak örülni