Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
A kormány rendelettervezete szerint a 2012/2013-as tanévtől a hallgatók továbbra is csak a tanulmányi hónapokra igényelhetnének legfeljebb 50 ezer forint szabad felhasználású diákhitelt. Kötött felhasználású hitelcélnál tanulmányi félévenként a felsőoktatási intézmény részére igazoltan fizetendő képzési költségnek megfelelő összeg igényelhető.
A hatályos rendelkezés is ekkora összegeket tartalmaz, nem szerepel azonban benne a tanulmányi hónapokra, illetve a tanulmányi félévre vonatkozó kitétel. A kormany.hu-n olvasható tervezetet július 3-ig lehet véleményezni. Egy másik javaslat a Diákhitel szervezetnek a személyi adat- és lakcímnyilvántartásból történő adatigénylésével összefüggő egyes törvényeket módosítaná.
A javaslat bővítené a Diákhitel szervezet által a személyi adatok és lakcímek nyilvántartásából igényelhető adatok körét. Hosszabb távon kapcsolati kód használatának biztosításával a Diákhitel szervezet automatikusan értesítést kaphatna a hitelfelvevő személyi adatainak változásáról. Ezzel a Diákhitel szervezet ügyfelei az adatváltozások személyes benyújtása és egyeztetése helyett elektronikus úton is bejelenthetnék a változásokat - írják az indoklásban.
A Diákhitel Központ (DK) Zrt. a napokban jelentette be, hogy a bizonytalan pénzpiaci környezet ellenére 8 százalék marad a szabad felhasználású diákhitel kamata július 1. és december 31. között is.
A szabad felhasználású diákhitel keretében felvehető összegeket augusztus 15-ig állapítják meg, erről a társaság később nyújt részletes tájékoztatást. A képzési költségek fedezetére rendelkezésre álló, kötött felhasználású hallgatói hitel (Diákhitel 2), amelynek az ügyfelek felé felszámított kamata 2 százalék lesz, a 2012/2013-as tanév őszi félévétől igényelhető. A Diákhitel 2 teljes kamatlábát a társaság a tanévkezdést megelőzően teszi közzé.
A diákhitelt alanyi jogon vehetik igénybe a 40 év alatti egyetemi, főiskolai hallgatók. A lehetőséggel 2001 óta összesen több mint 320 ezer diák élt. A hitelrendszer 2001. évi indulásától 2011. december 31-ig mintegy 229 milliárd forint összegű hitelt folyósított a társaság. A maximálisan felvehető hitelösszeg eddig az államilag finanszírozott képzésben részt vevőknek 200 ezer, a költségtérítéses hallgatóknak pedig 250 ezer forint volt szemeszterenként.
Az átlagos eladósodás a társaság korábbi közlése szerint jelenleg 2,5-3 millió forint, az átlagos visszafizetési idő 10-15 év. Az adósok 30 százaléka már visszafizette a diákhitelt. A visszafizetési hajlandóság nagyon jó, a nem fizetési arány 2,7-2,8 százalék. Az ősztől igényelhető, évi fix 2 százalékos kamatozású Diákhitel 2-t csak az önköltséges és részösztöndíjas hallgatók vehetik fel, a mindenkori kamatkülönbséget a költségvetés állja - írta múlt szerdán a DK Zrt.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Nem csak Majka, Dopeman számai is gondot okozhatnak Orbán Viktornak.
A HVG kérdései és Gulyás Gergely válaszai a kormányinfón.
Egyre távolabb kerül az Orbán-rendszer a valóságtól és a fiataloktól.
Hazugságok, szemfényvesztések, jogkorlátozás, téves politikák és lopás. Ez az, ami Fidesz-specifikus.
A rapper a csúcson akarja abbahagyni.
Szombatra szeles, esős időt jósolnak, ezért inkább lefújták az eseményt.