szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A Stratégiai és Közszolgáltató Társaságok Országos Szövetsége (STRATOSZ), valamint a LIGA Szakszervezetek vezetői együttműködési megállapodást írtak alá, amely abba a sorba illeszkedik, amely a munkaadók és a munkavállalók közti párbeszédet szolgálja - mondta Gaskó István, a LIGA elnöke az aláírás alkalmából rendezett sajtótájékoztatón hétfőn Budapesten.

Sárközi György, a STRATOSZ elnöke a munkaadói és munkavállalói törekvések esélyegyenlőségét emelte ki, és megemlítette, hogy a stratégiai cégeknél, továbbá a közszolgáltatóknál magas a LIGA tagok arány a munkavállalók körében.

Gaskó István emlékeztetett rá, hogy az elmúlt két évben a társadalmi szervezetek háttérbe szorultak, de a LIGA kezdeményezte, hogy kapjanak a súlyuknak megfelelő szerepet, hozzátéve, hogy azok jelentőségét Orbán Viktor miniszterelnök is elismeri.

A mostani megállapodás gyakorlati jelentősége egyebek mellett az, hogy a LIGA bejuthat a munkahelyekre, és ott a felmerülő konfliktusok tompítására szakértőket biztosít - mondta a szakszervezeti vezető.

Mussolini unokája Berlusconi egykori pártjából Salviniékhez igazolt

Mussolini unokája Berlusconi egykori pártjából Salviniékhez igazolt

Hétvégén is fizetős lehet a parkolás Erzsébetvárosban

Hétvégén is fizetős lehet a parkolás Erzsébetvárosban

Kilép a Fideszből a polgármester, aki elítélt pedofilt szervezett be a Harcosok Klubjába

Kilép a Fideszből a polgármester, aki elítélt pedofilt szervezett be a Harcosok Klubjába

Hiába kérte Sára Botond főispán, a Kúria nem semmisíti meg Budapest költségvetését

Hiába kérte Sára Botond főispán, a Kúria nem semmisíti meg Budapest költségvetését