szerző:
Népszava/hvg.hu

A jövőben új program segítené itthon a fogvatartottak beilleszkedését a társadalomba - írja a hétfői Népszava. Ennek lényege, hogy segítenének nekik munkát találni. A lap szerint a program kísérleti része nemrég ért véget, és élesben várhatóan jövő év végétől működhetne.

A „Tett” nevű programot a Belügyminisztérium kezdeményezte, és több fegyintézettel közösen próbálták ki: a tréningeken 810-en indultak, és 680-an kaptak tanúsítványt az elvégzésükről. Az OKJ-s képzéseken 378 emberből 316-as szereztek valamilyen képesítést októberben.

A program lényege, hogy az elítélteket az intézetbe lépéstől nemcsak a szabadulásukig, hanem "utógondozóval" azután a munkakeresésükben is segítsék. A börtönből szabadult emberek gyakran nem kapnak esélyt ugyanis, hogy bizonyítsák hozzáértésüket, például egy állásinterjún – egyebek mellett erre is felkészítik őket.

A megkérdezett sátoraljaújhelyi, miskolci, és váci fegyintézet rabjai azonban nehezen álltak rá, hogy részt vegyenek a programban. Ennek oka, hogy a börtönben dolgoznak már, az onnan származó fizetésükre szükségük van, és nehezen szakadtak el a benti munkavégzéstől.

A cikk szerint a belügyi tárca azt szeretné, ha a képzésben a legmotiváltabbak vennének részt, mert ha odáig eljutottak, azt "nagy valószínűséggel" el is fogják végezni. Ha már a részvétel mellett döntöttek, különböző képességfejlesztő, önismereti, életvezetési, agresszió- és konfliktuskezelési tréningen is át kellett menniük. 

A Belügyminisztérium egy év múlva, jövő év decemberében élesítené országos szinten a programot – tették hozzá.

 

Kifütyülték az egészségügyért felelős államtitkárt az orvosok

Kifütyülték az egészségügyért felelős államtitkárt az orvosok

Fürdőszobahelyzet: minden 30. magyar múlt század közepi viszonyok közt él

Fürdőszobahelyzet: minden 30. magyar múlt század közepi viszonyok közt él

Tucatnyian énekelték a Büdös macskát New Yorkban

Tucatnyian énekelték a Büdös macskát New Yorkban

Juncker: Nem nyitható újra a Brexit-megállapodás

Juncker: Nem nyitható újra a Brexit-megállapodás

Már 886 facsemetét ajánlottak fel az első magyar közösségi erdőnek

Már 886 facsemetét ajánlottak fel az első magyar közösségi erdőnek

A Fidelitas titkolja, miből fizeti a cirkuszos kampányt

A Fidelitas titkolja, miből fizeti a cirkuszos kampányt