szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Az ENSZ Nemzetközi Munkaügyi Szervezetének (ILO) főigazgatója, Guy Ryder arra kérte a magyar szakszervezeti konföderációs elnököket, hogy fogalmazzák meg ismét, most már a gyakorlati tapasztalatok ismeretében is a munka törvénykönyvével kapcsolatos kifogásaikat - közölte az MTI-vel az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége.

A főigazgató ígéretet tett, hogy a beadványokat okvetlenül megvizsgálják, különféle nemzetközi fórumokon is megtárgyalják, és megteszik a szükséges lépéseket. A közlemény szerint a főigazgató kiemelte az ILO felelősségét is a tripartizmus működésének betartatásában, és leszögezte: bármilyen válság legyen is, semmilyen intézkedés nem sértheti a párbeszédet, a szakszervezeti jogokat. Guy Ryder megerősítette, hogy az ILO természetes szövetségese a szakszervezeteknek.

A közlemény szerint a konföderációk vezetői "a szabályozás visszásságairól, a magyar munkavállalók kiszolgáltatottságáról és a hazai érdekegyeztetés totális szétveréséről" egy pénteki budapesti fórumon tájékoztatták a főigazgatót.

Azért kellett a nemzetközi szervezet vezetője előtt feltárni a problémákat, mert az ILO-nak a tripartizmus, a háromoldalú párbeszéd kiemelten fontos - példa erre a 2011-ben a gyógyszeriparban létrehozott nemzetközi tripartit tanács -, a magyar kormány viszont éppen az érdekegyeztetési rendszert verte szét elsőként - idézi a közlemény Székely Tamást, az  Autonóm Szakszervezetek Szövetsége elnökét.

"A szakszervezetek képviselői külön felhívták az ILO elnökének a figyelmét a kormányzat nemzetközi direktívákkal ellentétes, hátrányos megkülönböztetést folytató gyakorlatára, s felidézték a rendvédelem területén 2012-ben bevezetett szakszervezet ellenes szabályozását, amely miatt különféle nemzetközi fórumokon már korábban is eljárást is kezdeményeztek" - áll a közleményben.

David Lynchet idézi a Bohemian Betyars új klipje

David Lynchet idézi a Bohemian Betyars új klipje

Pert nyert az állammal szemben Jakabos Zsuzsanna és hét másik úszó

Pert nyert az állammal szemben Jakabos Zsuzsanna és hét másik úszó

Revoluttal vagy nélküle, jó kis fejtörő a bankoknak a falvak ATM-esítése

Revoluttal vagy nélküle, jó kis fejtörő a bankoknak a falvak ATM-esítése

Az élet nyomaira bukkanhattak egy idegen bolygón, 124 fényévre a Földtől

Az élet nyomaira bukkanhattak egy idegen bolygón, 124 fényévre a Földtől