Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
December végére a gazdaságilag aktív népességen belül 9,6 százalékosra nőtt a nyilvántartott álláskeresők aránya Komárom-Esztergom megyében - közölte a megyei munkaügyi központ igazgatója, Pákozdi Szabolcs csütörtökön. A mutató egy hónap alatt 0,9 százalékponttal emelkedett.
A növekedés hátterében részben az áll, hogy nőtt azoknak a száma, akik elvesztették munkájukat, miközben egy éves időtávon belül jelentősen, mintegy 60 százalékkal nőtt a pályakezdő munkanélküliek száma.
A decemberi beáramlás felerősödéséhez leginkább a befejeződött közfoglalkoztatási programokban résztvevők nyilvántartásba való visszatérése járult hozzá. A programokból november végén több mint 600 fő lépett ki, akiknek nagy része rövid időn belül újra álláskeresővé vált.
Az év utolsó napjára 669 betölthető állás maradt a munkaügyi központok kínálatában, az álláskeresők száma 14.225 fő volt. A munkaügyi központ decemberben 322 embernek tudott állást közvetíteni, közülük 246 fő támogatott foglalkoztatásba került, a többieket normál munkahelyekre vették fel.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Az eszközökre, ingatlanokra és a működéssel összefüggő károkra is kiterjedhet a céges biztosítás, de jól kell szerződni.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
Az utcán járva is észrevehető: az emberek arcára kiül a boldogtalanság. A magyar társadalom mutatói eddig sem voltak jók, de a választás előtti fékevesztett politikai kommunikáció végképp beteszi a kaput. Milyen „menekülőutat” keressen, aki nyomasztva érzi magát?
Ami jó, az se jó.
Aggályos lehet, hogy a V-Híd folyamatosan letarolta a közbeszerzéseket, és megszüntette az érdemi versenyt.