szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Az idén az első negyedévben 3 millió 818 ezerre nőtt a 15–74 éves foglalkoztatottak száma, a 15–64 éves korosztály foglalkoztatási rátája 56,6 százalék volt, ami 0,9 százalékpontos javulás az egy évvel korábbihoz képest – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken. A munkanélküliek első negyedévi 509 ezres létszáma ellenben alig tér el az egy évvel korábbitól, vagy az egy hónappal korábbi 2012. december – 2013 februári adattól, és a 15–74 éves korosztályban 11,8 százalékos munkanélküliségi rátának felel meg.

2013. első negyedében a foglalkoztatottak 3 millió 818 ezres létszáma 26 ezerrel haladta meg a 2012. első negyedévit. A KSH megjegyzi, hogy a növekedés a mintavételi hibahatáron belül van. Az előző három hónapban, 2012. december és 2013. február között 3 millió 817 ezer volt a foglalkoztatottak létszáma, 0,6 százalékkal, 23 ezerrel több mint egy évvel korábban. A 15-64 éves korcsoportban 3 millió 786 ezer volt a foglalkoztatottak létszáma, aránya pedig 56,5 százalék, ami 0,7 százalékpontos emelkedést jelentett a bázishoz képest.

Az idén január–márciusban a 15–64 éves férfi népességből 2 millió 21 ezren voltak foglalkoztatottak. A férfiak foglalkoztatási rátája 0,7 százalékponttal, 61,5 százalékra nőtt. A 15–64 éves nők közül 1 millió 766 ezren tartoztak a foglalkoztatottak közé, 22 ezerrel többen, mint 2012. január–márciusban. A nők foglalkoztatási rátája 1,0 százalékponttal, 51,8 százalékra nőtt.

A 15–24 éves korosztályból 210 ezren voltak foglalkoztatottak, foglalkoztatási rátájuk egy év alatt 0,8 százalékponttal, 18,3 százalékra emelkedett. A legjobb munkavállalási korú, 25–54 éves, és az idősebb, 55–64 éves foglalkoztatottak száma is nőtt, ami a ráta 0,3, illetve 1,8 százalékpontos javulását eredményezte.

A KSH jelentése szerint az első negyedévben a 15–64 évesek foglalkoztatási rátája – Nyugat-Dunántúl és Észak-Alföld kivételével – valamennyi régióban emelkedett. A munkaerő-piaci szempontból legkedvezőbb helyzetben lévő Közép-Magyarországon 62,4, a nyugat-dunántúli régióban 60,2 százalék volt a foglalkoztatási ráta. Január–márciusban az egyik legkedvezőtlenebb helyzetben lévő régió – Dél-Dunántúl – foglalkoztatási rátája nőtt a legjelentősebben (2,3 százalékponttal) az előző év azonos időszakához képest, de a térséget még így is alacsony szintű, 52,6 százalékos foglalkoztatás jellemezte. A foglalkoztatási ráta Észak-Magyarországon volt a legalacsonyabb, 49,1 százalék. Az egy évvel korábbihoz képest viszont a munkanélküli férfiak száma 11 ezerrel nőtt, a nőké 6 ezerrel csökkent, ami mindkét nemnél 0,4 százalékpont változást okozott a munkanélküliségi rátában. A férfi-munkanélküliség 12,4 százalékra nőtt az idei első negyedévben, a nőké 11,0 százalékra csökkent az egy évvel korábbi 12,0, illetve 11,4 százalékról.

A KSH közölte, az egy évvel korábbihoz képest a munkanélküli férfiak száma 11 ezerrel nőtt, a nőké 6 ezerrel csökkent, ami mindkét nemnél 0,4 százalékpont változást okozott a munkanélküliségi rátában. A férfi-munkanélküliség 12,4 százalékra nőtt az idei első negyedévben, a nőké 11,0 százalékra csökkent az egy évvel korábbi 12,0, illetve 11,4 százalékról. Mint a KSH hozzátette, a változás nem érte el a mintavételi hibahatárt.

Március végén 620,1 ezer fő volt a nyilvántartott álláskeresők összlétszáma, 4,9 százalékkal több, mint egy évvel korábban – tette hozzá a jelentésében a KSH a munkanélküliség kezelésére szolgáló eszközrendszer működtetésére és értékelésére kialakított adminisztratív nyilvántartásból származó adatok alapján. 

A 25–54 éves korosztályban, azaz a legjobb munkavállalási korúak között, 2 ezerrel, 373 ezerre csökkent a munkanélküliek száma a tavalyi év első negyedéhez hasonlítva, és a munkanélküliségi ráta ebben a korosztályban 10,8 százalékos volt. Ebben a korosztályban a munkanélküli férfiak száma a statisztikai kimutatás szerint 7 ezerrel nőtt, és a ráta 11,5 százalékra emelkedett az egy évvel korábbi 11,1 százalékról. A korosztályba tartozó nők létszáma 9 ezerrel csökkent és ez a munkanélküliségi ráta 0,7 százalékpontos javulását eredményezte 10,0 százalékosra.

A munkanélküliek 18,1 százaléka a munkaerőpiacon csak kis létszámban jelenlévő 15–24 éves korosztályból került ki. A korcsoportban 13 ezerrel nőtt a munkanélküliek száma, és a 30,5 százalékos munkanélküliségi ráta 2,7 százalékponttal magasabb az egy évvel azelőttinél. A munkanélküliek 44,7 százaléka egy éve, vagy annál régebben keresett állást. A munkanélküliség átlagos időtartama 15,8 hónap volt.

A hét statisztikai régióból mindössze kettőben, Közép-Magyarországon és Nyugat-Dunántúlon volt 10 százalékosnál alacsonyabb a munkanélküliségi ráta. Az előző év azonos időszakához képest Dél-Dunántúlon és Észak-Magyarországon csökkent a munkanélküliség, míg a többi régiót stagnáló, vagy növekvő munkanélküliség jellemezte – közölte a KSH.

A Portfolio.hu rámutat, a 11,8 százalékos munkanélküliségi ráta pontosan megegyezik a három évvel ezelőtti történelmi csúccsal, ahová az utóbbi hónapok folyamatosan romló munkapiaci folyamatai vezettek el. A lap szerint a foglalkoztatás terén tavaly a harmadik negyedévben értük el a csúcsot, azóta mintegy 25 ezer fővel csökkent a foglalkoztatottak száma.

Nagy Márton nyomában – a Duma Aktuál útmutatója a sajtó számára, hogyan kell értelmezni a gazdasági adatokat

Nagy Márton nyomában – a Duma Aktuál útmutatója a sajtó számára, hogyan kell értelmezni a gazdasági adatokat

Bilincselés közben meghalt egy férfi Zagyvarékason

Bilincselés közben meghalt egy férfi Zagyvarékason

Alaposan megváltozik annak az agya, aki sokat (vagy keveset) olvas

Alaposan megváltozik annak az agya, aki sokat (vagy keveset) olvas

„Rosszul vagyok, nem bírom!” – videó került elő a férfiról, aki rendőri intézkedés közben halt meg Zagyvarékason

„Rosszul vagyok, nem bírom!” – videó került elő a férfiról, aki rendőri intézkedés közben halt meg Zagyvarékason