Milyen juttatások adhatók a munkavállalóknak a nyári pihenés finanszírozására?
Számos adómentesen vagy kedvezményesen biztosítható juttatási forma közül lehet választani.
Távozik a Magyar Telekomtól Budafoki Róbert, a társaság vállalati szolgáltatásokért felelős vezérigazgató-helyettese, aki egyben a T-Systems Magyarország Zrt. vezérigazgatója is, helyét mindkét pozícióban Rékasi Tibor veszi át 2013. október 1-jétől - közölte a Telekom pénteken.
Budafoki Róbert szeptember 30-i hatállyal távozik a cégtől. Rékasi Tibor, aki jelenleg a T-Systems értékesítési vezérigazgató-helyettese, a Magyar Telekom ügyvezető bizottságának is tagja lesz, elődjéhez hasonlóan.
A közleményben Christopher Mattheisen, a Magyar Telekom vezérigazgatója megköszönte Budafoki Róbert munkáját, amellyel hozzájárult a társaság sikereihez és sok sikert kívánt jövőbeni tevékenységéhez. Kiemelte, hogy Budafoki Róbert fontos szerepet játszott a T-Systems Magyarország pozícionálásában az államigazgatási és nagyvállalati ügyfélkör felé, valamint a társaság stratégiájának megalkotásában és bevezetésében.
Rékasi Tibor diplomáját a budapesti Külkereskedelmi Főiskolán szerezte. Korábbi munkahelyei között szerepel az Integra Kft., az Unisys Magyarország és a Cisco Systems Magyarország. 2008. szeptember 15-én csatlakozott a Magyar Telekom csoporthoz, a vállalati szolgáltatások üzletághoz tartozó leányvállalat, az IQSYS Zrt. ügyvezető igazgatójaként, ahol a vállalat irányítása mellett a kereskedelmi igazgatói feladatokat is ellátta.
2010 decembere és 2011 májusa között ideiglenesen - az IQSYS Zrt. ügyvezető igazgatói feladatok megtartása mellett - a Magyar Telekom Nyrt. vállalati szolgáltatások üzletág üzletágvezető pozíciót is ellátta.
Számos adómentesen vagy kedvezményesen biztosítható juttatási forma közül lehet választani.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.
Figyelembe kell venni azokat a feltételeket, amelyekkel mind a kiküldött, mind a társaság megfelel az adózási és számviteli előírásoknak, a rendeltetésszerű joggyakorlás elvéből következő elvárásoknak.
Swingerbulik, ahol a teherbeeséstől sem kell félni: a 60 év felettiek szexuális ébredése is hozzájárult, hogy jelenősen növekszik a nemi betegek száma ebben a korosztályban is. Megnéztük, hogyan alakul a magyar helyzet a többi európai országgal összevetve.
A munkaerőpiac komolyabb megrázkódtatás nélkül nem képes nélkülözni több százezer munkavállalót.
Hadházy Ákos szerint „Orbán smasszerei” voltak a tettesek, elküldte a picsába a minsizterelnököt.
Váczi Eszter elmondta: énekesi keresetéből nem nyújthatott volna ilyen lehetőséget a gyerekeinek.