A XIX. század végén az ipari forradalom gőzrobbanása vezette be a mai gyárcsarnokok őseit Angliában, majd a kontinensen. A XX. század első évtizedeiben fordult elő először, hogy új funkciót kellett találni egy-egy ilyen épületnek, mert tönkrement a cég, elavult a technológia. A “loft” a briteknél gyakorlatilag a mi fogalmaink szerinti padlás szinonimája: egy létrával vagy lépcsővel megközelíthető tetőtér, amit tárolásra használunk. A vidéki Amerikában az istálló tetőterében kialakított szénapadlást hívták így, aztán a városok ipari negyedeiben és kikötőiben a raktárépületek felső szintjét.

És akkor irány Manhattan!

A loftok körüli hájp eredete szinte biztosan a manhattani SoHóból eredeztethető, ahol a hatvanas években az alternatív művészek átalakították a kihasználatlan raktárépületeket saját céljaikra, és nem átallottak azokban életvitelszerűen tartózkodni, holott ez nem volt legális. Mégis, a társadalmi hatás olyan erejű volt, hogy a beköltözők nagy számára tekintettel egyszerűbb volt a városvezetés számára, hogy idővel átsorolja lakóövezetté a területet, utólag legalizálva az ipari épületek megszállását.

A loft az újrafelhasználás, a revitalizálás szimbóluma lett. A hetvenes-nyolcvanas évek ipari komplexumai felett megint eljárt az idő: ezek lettek a modern nagyvárosok “rozsdaövezetei”, amelyek értelmes rehabilitálásához ki kellett találni valamit. A galériák, színházak mindig előszeretettel vették birtokba a tágas ipari tereket, és mivel így a szellemi frissesség fellegvárai lettek, egyre menőbbekké váltak már nem csak a galériát, műtermet kereső művészek számára, hanem a magukat progresszívnek gondoló városlakók körében is mint élettér. Hiszen az alapos felújítások után a régi és a modern találkozási pontjai is lettek ezek az épületek, a szándékosan szabadon hagyott téglafalak és vasbeton elemek valami különös meghittséget is sugároznak – a rideg ipari hangulat már megszelídült, mert ez nem a mostani ipar, hanem a száz évvel ezelőtti.

Egekben a rezsi

Ha összegezzük, hogy mit tud a loft, akkor kiderül, hogy egyvalamit biztos nem tud kínálni: energiahatékonyságot. Nem csak az ára luxus egy ilyen ingatlannak, hanem a rezsiköltsége is, hacsak nem fordítunk extra energiát a hatalmas ablakok és a tágas tér miatti kihívások kezelésére – az újabb ingatlanok fejlesztésénél már a tervezés során készülni lehet erre a problémára többrétegű nyílászárókkal, korszerű épületgépészeti rendszerekkel, hőcserélőkkel.

A loftok masszív hatása a modern populáris kultúrára paradox módon az, hogy a loft mémmé válva átmenti saját magát az utókorba. Már nem csak az ipari örökségnek értelmet kereső újrafelhasználásról van szó, ehelyett új értéket nyert minden, ami tetőtér. Az új épületeknél is szempont lett, hogy a felső szintet ki lehet-e úgy alakítani, hogy kora-huszadik századi üzemcsarnokra hasonlítson: nagy belmagasság, széles üres terek és hatalmas ablakok.

Itt tart Budapest

A kétezres évek elején Budapesten is elkezdődött a loftkorszak, hiszen ipari műemlékből a városban nincs hiány, akár az ipari forradalmak, akár a szocialista iparosítás épített emlékeire gondolunk. Az egyik első ilyen projekt a Goldberger-textilgyár területén volt. Jellemző, hogy szinte teljes egészében lebontották azt az épületet, amelyben loftokat alakítottak ki, csak a homlokzatot őrizték meg.

A “cubicle” stílusú irodai kialakítás világforradalma kifejezetten kedvez a loftoknak: egyetlen hatalmas egybenyitott térre van szükség, ahol pénzügyi vagy IT-tevékenység zajlik a kis boxokban, könnyű egymást elérnie a kollégáknak, és az egész teret felülvizsgálni: ezért lett az 1927-ben épült Borjúvásárcsarnok épületéből Budapest egyik első loftirodája: a hvg.hu korabeli cikkében még idézőjelbe volt ildomos tenni a “loft” szót, mint új keletű, külföldi kifejezést.

Talán a romkocsmák és az olyan, kallódó, indusztriális terek kulturális kihasználására példát adó helyeket, mint az egykori Tűzraktér vagy a Müszi, véglegesítették Budapesten is a loft divatját: a jelenség annyira elharapózni látszik, hogy sokan mindenre megpróbálják ráaggatni ezt a címkét.

Jelenleg is zajlik olyan épületrehabilitációs fejlesztés Budapest belvárosának egyik legfontosabb kereszteződésében, ahol az egész ház összes lakására loftként hivatkoznak, mert nagy lesz a belmagasság, és mert meghagyják szabadon láthatónak a vasbeton szerkezeti elemeket, az pedig olyan ipari, pardon, “indusztriális”. Persze ebben az épületben is lesz tetőtéri lakás, ám ezt már “penthouse” néven említik, ami a loftnál is exkluzívabb hívószó. Egy penthouse loft, vagy egy loft penthouse – ezt igazán nehéz überelni.

Ebben a projektben 1,3-1,5 milló forintos négyzetméteráron lehet lakáshoz jutni, ami luxuskategóriának számít Budapesten. Annyira egyértelműen befektetők érdeklődésére lehet számítani, hogy a házon belül külön menedzsment fogja intézni a rövid távú kiadást, szinte már egy közösségi finanszírozású hotel születésének lehetünk tanúi. A “loftosság” itt elsősorban azt jelenti, hogy az egész lakás egyetlen térből áll, amibe utólag beszerelt dobozokkal alakítják ki a fürdőt például. A fűtésről a ház központi hőszivattyúja és egyéni elektromos fűtőtestek gondoskodnak. A csúcstechnológia sem elég ahhoz, hogy a rezsit versenyképes szinten tartsa: a havi közös költség 400 forint négyzetméterenként, erre jön még az áram és a víz ára. Persze, a befektetők ezt a költséget nyilván továbbítják, és a lakások lokációjából és kialakításából fakadó magas presztízs eleve “benyeli” az átlagnál magasabb rezsi költségeit. Ebben a házban nem élni szándékoznak, hanem kiadni a lakást.

De mi lesz a családokkal?

Egy másik pesti projekt már családi élettérnek is alkalmas loftokat ígér. A “loftlakásos” társasházzá alakított IX. kerületi gőzmalom a példa arra, hogy már nem kell a tetőtérben lennie: egy egész társasház összes lakása lehet “loft”, ha legalább négy méter a belmagassága minden ingatlannak. Vagyis az érzés, amit kelt, az kezdi egyre inkább eldönteni, hogy “loft”-e egy lakás, avagy nem.

Ide már átlagosan 700 ezer Ft-os négyzetméterár körül be lehet költözni, ami már nem kifejezetten luxuskategória ezen a környéken, de mindenképpen a legmodernebben felszerelt, felújított, jó fekvésű lakások kerülnek ennyibe. A malomépület hetedik emeleti lakásáért, viszont itt is elkérnek több mint egymillió forintot négyzetméterenként – mint említettük, a loft eleve tetőteret kellene hogy jelentsen, nem azt, hogy látszik a tégla, és némileg tágasabbak a terek. A felújított malomban 250 forint a havi közös költség négyzetméterenként, erre jönnek az egyedi fogyasztási költségek. Ebből is látszik, hogy ahogy egyre kompromisszumosabb mértékben “loft” a lakás, annál elviselhetőbbek az energiaköltségei.

A loft címkével ellátott ingatlanok már nem feltétlenül szinte elérhetetlen luxuslakások, de még mindig a pénzesebb vevőket célozzák. A kialakítás magasabb havi költségeket eredményez még ma is, de ez még változhat, ahogy egyre hatékonyabb, akár önellátó energiarendszerek kerülnek piacra.