Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Teleky Zoltán étteremtulajdonos és séf szerint munkatársuk egyszerűen meglépett a többiek pénzével és azóta nem jelentkezik.
A Facebookon közzétett felhívásban keresi volt üzletvezetőjét Teleky Zoltán ismert pécsi séf és étteremtulajdonos, aki szerint volt kollégájuk lelépett kollégái fizetésével és azóta nem tudják, hol van. Az esetről a SzabadPécs.hu számolt be. Teleky félmilliós nyomravezetői díjat ajánl annak, aki segít kézre keríteni a férfit.
Az étteremtulajdonos a pécsi lapnak elmondta, a harmincas éveiben járó pincér-üzletvezető csütörtökön vitte el azon kollégák pénzét, akik nem bankszámlára kapják a fizetésüket, illetve állítása szerint a férfi a borravalót és a váltópénzt is zsebre tette, majd nem jelentkezett többet. Mivel dolgozott már külföldön korábban a kolléga, a tulajdonos azt gyanítja, talán most is elutazott.
Azt mondja, a megdöbbentő a dologban az, hogy volt kollégájuk már három éve dolgozott velük, panasz nem volt rá, ezért is lett belőle üzletvezető. A tulaj azóta a férfi családjával is beszélt, akik elmondták, mennyire sajnálják a dolgot, de azt mondták, az ő spórolt pénzüket is elvitte.
Teleky eddig nem tett feljelentést, mert azt remélte, a dolog még visszafordítható, de jelezte a lapnak, hogy hétfőn sikkasztás gyanúja miatt feljelentést tesz a rendőrségen.
A hírportál beszélt az eltűnt férfi feleségével is, aki azt mondta, számára is érthetetlen, ami történt, és nem tud semmit, nem is sejtette, hogy miért jutott a férfi erre az elhatározásra.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
Karácsony Gergely azt mondta, hogy az övé a politikai, illetve a jogi felelősség és szívesen bíróság elé áll, hogy ott védje meg az igazát.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.
Az eddigi vizsgálatok szerint mindkét hajtómű üzemanyagszabályozói ki voltak kapcsolva, ami magyarázhatja, miért zuhant le a gép.