Magyar állami cég vesz wellness-szállót Szlovéniában

9 millió euróért venne egy wellnesshotel a Magyra Nemzeti Vagyonkezelő egyik cége.

  • hvg.hu hvg.hu
Magyar állami cég vesz wellness-szállót Szlovéniában

Szlovén sajtóhírek szerint egy magyar állami "alap" 9 millió eurós (több mint 2,9 milliárd forintos) ajánlatot tett a lendvai Hotel Lipára és kapcsolódó szolgáltatásaira – írja az Átlátszó.

A 120 szobás, ötmedencés Hotel Lipa a Terme Lendava komplexum része, itt a szállón kívül kemping, apartmanfalu és egy fejlesztési telek is van, és a közvetlen szomszédságban épül a lendvai fociakadémia, amit szintén 1,3 milliárd forinttal támogat a magyar állam.

Bár a szlovén lapok a magyar állam tulajdonában lévő Comitatus nevű alapot vagy alapítványt emlegettek vevőként, az Átlátszó kiderítette, hogy a Magyar Nemzeti Vagyokezelő Zrt. tulajdonában lévő Comitatus Üzletviteli és Vagyonkezelő Kft. vette meg a hotelt. A cég 2016 végéig a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei önkormányzat vagyonkezelő cége volt, egy évvel korábban lett az MNV tulajdona, s 2016-ban át is nevezték.

A társaság az Átlátszó kérdésére nem válaszolt, a közérdekű adatigénylésére pedig azt közölte, hogy üzleti titokra hivatkozva elutasítja azt.

A jelenlegi tulajdonos Sava Holding ugyan már elfogadta az MNV-cég ajánlatát, de Zdravko Počivalšek gazdasági miniszter ellenzi az üzletet, mondván a turisztika stratégiai nemzetgazdasági ágazat, a Sava Holdingban pedig részesedése van az államnak is. Az üzlet végül 2019 végére fejeződhet be.