Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Miami népe engedélyt adott a városnak, hogy tárgyalásokat kezdhet Beckhammel.
A november 6-én tartott szavazáson Miami lakosait kérdezték arról, hogy szeretnék-e, hogy a város vezetősége tárgyalásokat kezdjen David Beckhammel egy focistadion építéséről. A volt angol csapatkapitány egy a reptér mellett fekvő volt country club területén építené fel a stadiont az Internacional Club de Fútbol Miami, azaz az Inter Miami csapatának – írta a Dezeen.
A csapat 2020-ban kezdhet el játszani, ők lesznek az első helyi csapat azóta, hogy a Miami Fusion fociklub 2001-ben bezárt. A 25 ezer férőhelyes stadion mellett hotel, bevásárlóközpont és nyilvános sporttelepek létesülnének a neves városbéli építésziroda, az Arquitectonica tervezésében.
Beckham 2013-as visszavonulása óta dolgozik azon, hogy stadion építsen a városba, de a projekt eddig a városfejlesztés és a lakók ellenállásába ütközött.
Beckham szeptemberben új helyszínre és a 2012-es londoni olimpiát jegyző Populous helyett az új, helyi építészirodára váltott, vélhetően ennek köszönhető, hogy engedélyt kapott a város lakóitól. Ha sikeresen lezárulnak a tárgyalások a várossal, 2021-ben megnyílhat a stadion.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
A Blinken OSA Archívum most közzétett dokumentumai mindennél beszédesebbek.
Indítsa el a háttérben és hallgassa meg szerzőink legjobb írásait! A héten: befagyott klímaprogram és szépségipari balesetek.