Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Hátrányos megkülönböztetést jelentett, ahogyan átalakították az étkezési utalványok piacát – döntött a bíróság.
73 millió eurót, azaz nagyjából 23 milliárd forintot, valamint kamatokat fizethet a magyar állam a Sodexónak az utalványos piac átalakítása miatt – írta a Napi.hu. A Világbank mellett működő választott bíróság, az International Center for Settlement of Investment Disputes döntése még csak első fokú.
Az utalványok piacának átalakítása 2012-ben kezdődött meg. Akkor kizárólag az állami hátterű Erzsébet-utalvány és a Széchenyi-pihenőkártya adóterhét szabták meg kedvező, 30,94 százalékos kulccsal, a többi béren kívüli juttatásét pedig 51 százalékra emelték, ez a cégek szerint hátrányos megkülönböztetés.
Az első pernyertes a Ticket Express utalványokat forgalmazó Edenred volt, a cég akkori árfolyamon 7,1 milliárd forint kártérítést, valamint 3 milliárd forint késedelmi kamatot kapott 2016-ban. Tavaly a Cheque Déjeuner is pert nyert a magyar állam ellen, ez a cég 12,6 milliárd forintot követelt.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A kormány minden eszközzel segítené a kedvenc cégeit, hogy Montenegróban is megrendelésekhez jussanak. A nagy kérdés: mindez mennyi adófizetői pénzbe kerül, és mennyi gazdasági haszna lesz.
A városvezetés azt kérte a lakosságtól, maradjanak otthon.
Magyar Péter magára vette.