Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A kormányzati beszerzéseknél kifizetett kenőpénzek szúrtak szemet az amerikai hatóságoknak, peren kívüli megállapodás született. Fizet a magyar leányvállalat és az anyacég is.
Több mint 8,7 millió dollárt (2,5 milliárd forintot) fizet a Microsoft magyarországi leányvállalata peren kívüli megállapodás részeként az államigazgatási szoftverbeszerzése miatt indított amerikai ügyben – közölte a washingtoni igazságügyi minisztérium. A tárca az Amerikai Egyesült Államok külföldön kifejtett korrupt gyakorlatokról szóló törvényének (U.S. Foreign Corrupt Practices Act) értelmében amiatt indított vizsgálatot, mert felmerült a gyanú, hogy a leányvállalat vezetése mélyen áron alul értékesítette a cég szoftvereit a kormányzati intézmények részére.
A vizsgálat, amelybe az FBI-t és az amerikai tőzsdefelügyeletet is bevonták, azt állapította meg, hogy 2013-tól legalább 2015-ig a „cég egy magas rangú vezetője” és több alkalmazottja közvetítők bevonásával értékesített a kormányzati szféra számára szoftvereket, az ügyletért pedig kedvezményes árakat könyvelt el, ám az állami szervek valójában magasabb áron jutottak hozzá a programok licencéhez, a különbözet pedig „korrupt célokra használták fel”. Magyarul: a Microsoft vezetése kenőpénzekkel vette rá az államot, hogy az ő szoftvereiket használják, amiért aztán az állam papíron kevesebb, valójában magasabb árat fizetett – vagyis a kenőpénz a közvetítőkön keresztül folyt vissza.
Az ügyet feltáró Wall Street Journal korábban arról írt: nem először kerül sor hasonló nyomozásra, 2013-ban hasonló ügyeket tártak fel a szövetségi szervek a Microsoft romániai, olasz és kínai képviseleténél is. A WSJ értesülései szerint Oroszországban és Pakisztánban is történtek hasonlók.
A Microsoft Magyarország Kft.-vel kötött peren kívüli megállapodás összegének meghatározásakor az amerikai hatóságok azt vették figyelembe, hogy ugyan a leánycég nem önszántából tárta fel a szabálytalanságot, de együttműködött a nyomozásban. Ezenkívül azt is értékelték, hogy a társaság felbontotta a szerződését négy közvetítő céggel, belső vizsgálat után pedig szigorúbb belső ellenőrzési rendszert vezetett be. Ennek megfelelően a legalacsonyabb bírsághoz képest is 25 százalékkal csökkentették a büntetést.
Ez azonban nem a teljes büntetés: a Microsoft anyacége ugyanakkor 16,5 millió dollárt (4,8 milliárd forintot) fizet a tőzsdefelügyeletnek (SEC) a magyarországi ügy miatt. Ez kamatokkal az a 13,78 millió dollár, amekkora értékű üzletet – a vizsgálat megállapítása szerint – a korrupciós ügylet hozott a társaságnak. Az ügy pedig nem is zárult le teljesen: a közlemény szerint az FBI New York-i irodája még folytatja a nyomozását.
A Microsoft Magyarország az ügyben folytatott belső vizsgálata során nem csak az összes kormányzati szerződést és azzal összefüggésbe hozható dokumentumokat – akár törölt e-maileket – vizsgált át, de a cég négy munkatársától is megvált. A kirúgottak között volt az a Papp István is, aki a gyanús ügyletek idején (2013-2014-ben) ügyvezető igazgatói posztot töltött be a Microsoft Magyarországnál.
Papp Istvánt nem sokkal korábban, 2015-ben még előléptették: a hazai képviselet helyett a Microsoft ázsiai és csendes-óceáni régiójának sales, marketing és szolgáltatási üzletágáért felelős alelnöke lett. Érdekesség, hogy miután a belső vizsgálat során ebből a pozíciójából eltávolították, sőt az egész Microsofttól is kirúgták, az államigazgatásban kapott helyet: a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) egy korábban nem létezett pozíciójában. A cég egy másik eltávolított akkori vezetője, Sagyibó Viktor pedig a Miniszterelnökségen kapott pozíciót.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Tavaly már 9 milliárd forint veszteséget fialt a kormány által felhizlalt Magyar Vagonnak a nagy egyiptomi kocsimegrendelés, amit anno még az oroszokkal hoztak össze. A spanyol Talgo felvásárlási kísérlete költséges kaland volt.
Jeszenszky Géza elfogadja Orbán Viktor meghívását a Karmelitába, mert van mondanivalója a számára. A fiáról azt mondta, úgy sejti, valami vallási és politikai fanatizmus áldozata.
Hetek óta tartó jogvitában végül igazat adtak a rendőrségnek.
Az ukrán dróntámadások pedig az orosz polgárok türelmét is tesztelik.
Azt nem tudtuk meg, hogy ki, hol és mikor jelenti be az eredményt.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.