Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A 2016-os nagy Malm-visszahívás után is meghalt egy gyerek Kaliforniában, a szülőkkel most kártérítésről egyezett meg az IKEA.
Az IKEA 46 millió dollárnyi kártérítés kifizetését vállalta a kaliforniai Jozef Dudek családjának, a kisfiú kétéves korában hunyt el, miután magára borította a korábban már több halálos balesetet okozó Malm fiókos szekrényt – írja a BBC. Az IKEA által fizetendő kártérítés a család ügyvédjei szerint az USA-ban hasonló esetek kapcsán megítélt legmagasabb összeg.
A kétéves Jozef Dudek 2017 májusában veszítette életét, amikor véletlenül magára borította az IKEA Malm fiókos szekrényét a család kaliforniai otthonában. Az IKEA már egy évvel előtte, 2016-ban visszahívást hirdetett a 32 kg súlyú termékre, miután azt megelőzően három gyerek hunyt el a Malm szekrény okozta balesetekben. A 2016-os visszahívás volt az IKEA történetében a legnagyobb, több millió Malm bútort érintett. A cég egyúttal felhívta a vásárlók figyelmét annak fontosságára, hogy a bútorokat minden esetben a falhoz kell rögzíteni.
Az IKEA korábban is vállalt kártérítési kötelezettséget a Malm miatt: 2016 decemberében a kétéves Camden Ellis, a szintén kétéves Curren Collas és a 23 hónapos Ted McGee halálos balesete után. Akkor az IKEA összesen összesen 50 millió dollár megfizetését ígérte a három gyerek családja részére, és vállalta, hogy az USA-ban kizárólag olyan termékeket forgalmaz, amelyek megfelelnek a ruházati bútorokra vonatkozó nemzeti biztonsági előírásoknak, vagy meghaladják azokat.
A 2016-os halálesetek után az amerikai fogyasztóvédelmi hatóság elindított egy edukációs kampányt a borulásveszélyes bútorok kapcsán, ennek ellenére a Malm bútorok kapcsán további halálos balesetek történtek, az áldozatok száma nyolcra nőtt.
A 2017 májusában szerencsétlenül járt Jozef Dudek családja azt mondta, nem hallottak a visszahívásról. Ezek után 2017-ben az IKEA ismét nagy visszahívási akciót indított az amerikai piacon és Kanadában, mivel a fiókos szekrények továbbra is borulásveszélyesek.
A Malm modelleket Magyarországon is értékesítik, az IKEA felhívja a figyelmet arra, hogy azt mindig a falhoz kell rögzíteni.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
A másik azt válaszolta, hogy ő nem tett ilyet. Ez is szerepel a június 12-én történt katasztrófa vizsgálati jelentésében.
Gianni Infantino komolytalan dicshimnuszairól, a felemás színvonalú meccsekről, nevetséges jegyárzuhanásokról, kizsigerelt játékosokról és persze a torna döntőjének két résztvevőjéről is szó lesz.