Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Az udvarról kiabálva tudott csak bejutni egy ügyfél egy postára, ha pedig pénzt akart felvenni, mindenki más előtt hangosan kellett bediktálnia a kódját.
Elmarasztalta az Egyenlő Bánásmód Hatóság a Magyar Postát, és március végi határidővel kötelezte arra, hogy végre tegye elérhetővé a szolgáltatását a fogyatékkal élő emberek számára is egy postahivatalban – írta az Index. Az nem derül ki a határozatból, hogy melyik településről van szó. A panaszt egy hallás- és mozgássérült, gyerekkora óta kerekesszékkel közlekedő ember tette, miután öt éven át hiába kérte, hogy könnyebben bejuthasson a lakhelye postájára.
Mint írták, még azt a kérését sem sikerült teljesíteni, hogy a csengőt érhesse el a kerekesszékből, ezért az udvaron, kerekesszékében ülve kiabálnia kell a postamester nevét és meg kell várnia, amíg a postamester kijön.
Amikor pedig készpénzt akart felvenni, akkor mások előtt kellett a postamesternek bediktálnia a PIN kódját.
A másik lehetősége az lett volna, hogy a legközelebbi nagyvárosba elutazik, de mivel az akadálymentes közlekedés nehezen vehető igénybe, ez minden készpénzfelvételért egy teljes napi elfoglaltságot jelentett volna.
A Magyar Posta azzal próbált védekezni, hogy a településen nem is az állami vállalat nyújtja a postai szolgáltatást, a postamester „postai közreműködő személy”, aki egyéni vállalkozóként, szerződés alapján szolgáltat a saját ingatlanában, annak hozzáférhetővé tétele pedig az ő felelőssége. Az EBH azonban arra jutott, hogy a közszolgáltatás nyújtójának így is egyértelműen a Magyar Posta számít, így a felelősség is az övé.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
A másik azt válaszolta, hogy ő nem tett ilyet. Ez is szerepel a június 12-én történt katasztrófa vizsgálati jelentésében.
Gianni Infantino komolytalan dicshimnuszairól, a felemás színvonalú meccsekről, nevetséges jegyárzuhanásokról, kizsigerelt játékosokról és persze a torna döntőjének két résztvevőjéről is szó lesz.